Jóakarat - unitárius papi blog

Jézus miután a némát meggyógyította bejárta a városokat és falvakat , ahol tanított és gyógyított, hírdette az evangéliumot. Tanítványokat hívott maga mellé e szolgálatra, mert " az aratnivaló sok , de a munkás kevés." Tehát Jézus nem szántni, nem vetni, nem gyomlálni, hanem egyenesen aratni hívja a tanítványokat.! Majd elmondja nekik mitévők legyenek ez aratásban: ha valaki pket be nem fogadja még a porát is verjék le lábaikról. Majd elbocsátotta tanítványait,  ellátva őket jó tanácsokkal. Jó tanácsai élettapasztalatából és Istennel való kapcsolatának a forrásából származtak. Egy ilyen jó tanácsában az élet kegyetlenségéről fest képet amikor " mint juhokat a farkasok közé" hasonlatot használja a tanítványok és a világ vontakozásában. Jelképről van itt szó  és nem kiszolgáltatottságról. Erről is, de emellett még több fontos dologról. A juh - az élet, a békés hasznos állat . A farkas a ragadozó a megsemmisítő, az életben maradáshoz harcolnia kell és támadni, megsemmisíteni.A tanítványok nem lehetnek ilyen támadók, akik valakik életére törjenek - ők mint juhok , akiket gondozza és őrzi a pásztor, tehát nem védtelenek. E gondoskodás mellett viszont maguknak is vigyázniuk kell magukra. Ehhez az önmagukról való gondoskodáshoz adja Jézus a jó tanácsot : legyetek okosak mint a kígyó és szelídek mint a galamb. Kígyó - nem az okoskodás, hanem az okosság. "Az értelem a hit lámpása" - tanít a káténk. Szelíd, mint a galamb - nem gyáva, nem önfeladó - hanem szelíd, vagyis békésen önvédekező.

Kiss Mihály  az 18oo-s évek unitárius lelkészét idézem, amikor a kígyó okosságáról és a galamb szelídségéről elmélkedik : " Az okos szelídség feltételéből következik, hogy az engedelmesség ne legyen vak és még kevésbé szolgai. Szándékainkat hozzuk összhangba saját magunkkal is: Ez azt jelenti, hogy bírjunk kellő önérzettel és helyes öntudattal.Ne vállakozzunk erőnket és tehetségünket felülmúló feladatokra."

Szavai ma is értékesek. Ámen

Elmélkedés konfirmáció előtt.

Szeretett tesvéreim, ünneplő atyámfiai!A mai nap a gyülekezetünk egyik legszebb ünnepe. A gyülekezeti életnek sok szép ünnepe van ahol sokan örvendezünk együtt és ünnepet ülünk. Ilyen ünnepi alkalmak az úgynevezett sátoros ünnepek, amikor úrvacsorával élünk karácsony, húsvét, pünkösd és őszi hálaadás ünnepén. Ilyenkor zsúfolásig megtelik a templom és alig férünk amikor úrvacsora-osztás van. Ezek az ünnepek vallásos életünk meghatározó jelei. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy úgy teljen el egy karácsony, hogy ne részesüljünk úrvacsorában.De szintén hozzánőtt életünkhöz, hogy húsvétkor úrvacsorával éljünk , akárcsak pünkösd vagy őszi hálaadás alkalmával.Ilyenkor lehetőség szerint a családdal együtt igyekszünk a templomba,és ha nem is tartoznánk ugyanahoz a felekezethez jól esik eljárni egymás templomába és kérni az isteni áldásokat az  életünkre.Kifejezhetetlen az a lelki ígény ami megszólít bennünket karácsonykor - hisz emberi természetünk természetes része az hogy szeressünk és hogy minket is szeressenek. Ugyancsak fontos számunkra, hogy az elmúlás ténye mellett a húsvéti evangélium lelki eledelével tápláljuk gyászban meggyötört lelkünket.Hasonlóképpen fontos, hogy megünnepeljük a szentlélek kitöltésének az ünnepén hogy van lehetőség az egy akaratra és az egy nyelven való szólásra, hisz a közösséghez való tartozás ígénye mindig ott dobog a szívünkben. A mindekori ember belső lelki szükséklete az is, hogy  megköszönje az életet és mindazt amivel az Isten élete folyamán megajándékozta, és eképpen az őszi hálaadás ünnepe is ,lelki ígényből fakadt.

 Ezek az ünnepek évről évre megismétlődnek és évről évre eképpen mérik az idő múlását, az ember amint vissza-vissza gondol elmúlt karácsonyokra, húsvétokra, pünkösdökre, őszi hálaadásokra. Ezen ünnepeink a mindenkori ember belső lelki ígényeikre adott válaszai, szabad kereszténységünk drága ajándékai.Nem a dogmatikai hitigazságokhoz való sokszor érthetetlen , de mégis elvárt és ezért meghasonlóan nehéz alkalmazkodások emléke az ami megmarad. Az úrvacsorai ünnepeinket egy belső lelki készülés előzöz mindig meg. Hogy méltó vendégei legyünk az úrasztalának, ahhoz lelki belső készüléssel kell járulnunk. " Hálát kell adnunk Istennek, hogy minket nemcsak testi , de lelki jóra is teremtett." - tanít unitárius káténk. Valóban nem tekinthetünk mindig csupán  testi javainkra, nem elég ha csak a testünket tápláljuk, mert lelkünk is éhezik és szomjúhozik sokszor. Erre a lelki éhezésre és szomjúságra adott  válaszok az úrvacsora-osztó ünnepeink.Ezen kívül vannak még úrvacsorosztó ünnepeink, templomszentelés és zsinat alkalmával, amikor szintén lelki készülést ígényel az úrvacsorával való élésünk.

Vannak még lélek-felemelő gyülekezeti ünnepeink amikor szintén örül a mi szívünk. Ilyen ünnepeink a keresztelés és a házasság megáldása, amikor bár nem részesedünk úrvacsorában mégis számunkra igen fontos ünnepek, mert mindkettő az új családról , az új életről szól. Nos a felsoroltak mellett van még egy igen lélekfelemelő ünnepünk, ami nem más mint a konfirmáció.Ez az ünnep mint a család, mint pedig a gyülekezet szempontjából egy igen megható ünnep.Megható a család szempotjából, mert a szülők meghatottan szemlélik milyen nagyra nőtt gyermekük. A nagyszülők szeme és lelke mosolyog - a rokonok és keresztszülők lelke megtelik bizakodással , hogy az elmúlás ellenére is gyönyörű az élet és az értékek, amelyen felnőttek nem halandó, hanem jövőt érlelő igaz-gyöngyök.A gyülekezet számára is felemelő a konfirmáció ünnepe hiszen új lélekkel és új reménységgel lesz gazdagabb a gyülekezet! Ilyen szempontból nemcsak a gyülekezetnek , de az egyházközségnek, az egyházkörnek és az Erdelyi Unitárius Egyháznak  is ünnep a mai nap! Ezen az ünnepen is megterítjük az úrasztalát és a Jézusra való emlékezés által búzdítást nyerünk, ha megfelelőképpen készülünk az úrasztalához és önvizsgálatot tartunk. Ezért kezdtem a beszédem úgy, hogy a mai nap a gyülekezet egyik legszebb ünnepe.

A konfirmációi ünnep történelmi gyökerekkel kapaszkodik unitárius vallásunk lelkiségébe. Egy olyan ünnep, amelyet nem tud elsöpörni semmiféle újító korszellem, mint ahogy ennek eddig sem sikerült.  Az egyházat sem a szemtől szembe üldöző világ, sem a hátmögötti támadások, sem a sajnálatos belső viszályok sem tudták megsemmisíteni, mert voltak és vannak hitükről tanubizonyságot tevő hívek, akik cselekedetekkel állottak és állanak a nehéz időkben az egyház mellett. Az egyház az a lelki közösség ami  a hit csodát teremtő erejével maradt fenn és marad fenn ezután is. Erről a hitről tesztek tanubizonyságot kedves konfirmándusok! Arról a hitről amit be nem zárhattok belső szobátokba, mert cselekedetekkel igazolja megdönthetetlen reménységét.

A reménység hitvallásához ragaszkodva beállunk azon ismerősök és ismeretlenek sorába, akik az üdvösség útját választották, akik érző lélekkel és szívvel, tiszta lelkiismerettel lelki gazdagsággal Isten áldásában bízva indultak el és érkeztek meg a sokszor fárasztó életúton.





k

"De ki az én felebarátom ? " Lk 1o,29 - a könyörülő szamaritánus példája

felebarát a szentírásban:

2 Móz,2o,16 - Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanubizonyságot!
2Móz 22,26 - Ha zálogba veszed a felebarátod felső ruháját naplemente előtt visszaad neki
3Móz 19,13 - A te felebarátodat ne zsarold se ki ne rabold
3 Móz 19,15 - Igazságosan ítélj a te felebarátodnak
3Móz 19,17 - Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben, fedd meg felebarátodat nyílván, hogy ne viseld az ő bűnének a terhét.
3Móz 19,18 - Bosszúálló ne légy haragot ne tarts ate néped fia ellen, hanem szeressed a felebarátodat, mint magadat
5 Móz 19,14  - A te felebarátodnak határát el ne told, mely határt az ősök vetettek a te örökségedben, amleyet örökölni fogsz azon a földön amelyet az Úr a te Istened ád néked, hogy bírjad azt.
Péld 11,9 - Szájával rontja meg a képmútató felebarátját,de az igazak a tudomány által megszabadulnak.
Péld 25,17 -  Ritkán tedd lábadat a te felebarátod házába, hogy be ne teljesedjék teveled és meg ne gyűlöljön téged.
Péld 25,18 -  Pöröly és kard és éles nyil az olyan ember , aki hamis tanubizonyságot szól felebarátja ellen
Mk 12,31 - Szeresd felebarátodat mint önmagadat

Rm 13,1o - A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot.

"... sátra bejáratánál síránkozik."4 Móz.11,1o

Szeretem a bekecsalji “kőszikla-találkozókat”! Szeretem a Biblia-órákat, és azt ahogy megosszuk egymással a gondolatainkat egy-egy szentírási üzenetről. Érdekes, ahogy a különbözőségek ellenére – egymás hitét és felfogását tisztelve – összeáll a színes kép egy-egy eseményről,fogalomról, szóképről, kijelentésről. Református, adventista és unitárius hitnek “prizmáján” villan fel ez a színes kép. Szeretem ha e “prizma szűrője” kiszélesedik  a római katolikus hitnek színvilágával is. Igen, szeretem az ilyen alkalmakat – szeretek a lelkész kollegáimmal találkozni és beszélgetni egy-egy szentírási  üzenetről elmélkedni. Ezen találkozásaink alkalmával beszéljük meg a következő Kőszikla lap körüli teendőinket is: ki megy egy a nyomdába és számolja ki egyházközségekre leosztva a lapszámot  és hordja el,  valamint több hasonló gyakorlati vagy elméleti  kérdést is. A legutóbbi “kősziklázásunkra” a márkodi parókián került sor. A fenti szentírási üzenet  innen hoztam magammal, majd vittem tovább egy vasárnapi szószéki beszéd alapgondolataként, majd ez írás alaphangjaként (?) igyekszem majd megpendíteni a lélek néhány húrját. E Biblia-óra után beszéltük meg, hogy a soron következő ( tehát ezen szám) kősziklájának a témája az otthon .

 E rövid bevezető után hadd térjek rá  az “én otthonom” leírására.Otthon – számomra a bekecsalji Nyárád tere, ahol “kősziklázom”. Valahogy egy év után már az otthonom egy része lett nemcsak e lap, de a lap kiadása előtti találkozások, a már említett Biblia-órák alkalmai is. Otthon – felismerés a felekezeti különbözőségen túl egy tájhoz való tartozás gyönyörű megtapasztalása. Otthonom: a Nyárád tere ahol kerékpárommal csendes időmben száguldozhatok, vagy rohanásaimban autóval roboghatok, otthonom e Kőszikla enyhet adó hűs árnyékában.Otthonom – felmutatni és ápolni e kedves szülőföldnyi tájon a reménység és hűség lángját. Ahogy leírom  mélyről jövő vallomást máris rámpirítanak a szavak: hogy is tudok ilyent írni: az otthonom számomra csupán ennyit jelent? Miként tudnám “elhanyagolni” e felsorolásban a Kiküküllő mentét, ahol gyerekekkorom nyomait őrzik az ösvények és gyerek-, és ifjúkorom hangját és arcát még őrzik a számomra oly kedves nevelőim és én is őrzőm kedves jó tanácsaikat, mint hamubasült pogácsát és a ceruzát mivel tarisznyámban elindítottak ? De hogyan tudnám kihagyni Székelyudvarhelyt, azt a várost, ami egy even át befogadott mint szakképzetlen munkást ? Elfeldkezhenénk talán  Nagyváradról – ahol a megpróbáltató másfél éves 89 előtti katonaságom ideje alatt szállásom, ruhám és ételem volt ? Kolozsvárról szót ne ejteni pedig nagyfokú “nagyképűséget” jelentene amikor az otthonról írok , ahol öt évig az egyetemi évek idejében készülhettem a lelkészi hivatásra. De miként hagyhatnám ki az Egyesült Államokat, ahol közel egy évet gyakorló segédlelkészként tanultam a nyelvet és a papi munka gyakorlatát ? Szásznádas és Pipét, a két éves gyakorló segédlelkészi éveim ?! Tudom - bárki felsorolhatna több vidéket és tájat amit magával hozott ami beleépült az “otthonába” !

Mi is az otthon ? Az “otthont” én nem tudom bezárni a jelenbe – az otthon számomra jelenti a múltat és jelenti az eljövendőt is. Az otthon “határait” sem időben sem földrajzilag nem tudom behatárolni – az otthon az amit magammal hoztam és ahova igyekszem  és amit magammal viszek. Az otthon, meg nem fogható, be nem határolható, el nem  vehető, meg nem vásárolható. Az otthon számomra végtelen akár jobbra, akár balra, akár előre, akár hátra, vagy éppen a mélységbe vagy a magasságba nézzek is. Igy otthon az áldott emlékezetű nagyszüleim emléke és reménységem szerint az eljövendő unokáim mosolya is. Az otthon: az egész Föld ahol éltem, ahol élek, vagy ahol még élni fogok (ha csak egy pár napra is).Otthon  - az amit nem lehet kitépni sem a törtémelemből, sem a lelkemből: az otthont magammal viszem és az otthon magával visz engem. Nem, az otthon az nem én vagyok, de velem van az otthon, amit nem tagadhatok meg (mert elfeledkezne rólam mint a két kezem vagy szemem, vagy szám  akár egész lelkem ).Szóval ahol és  ahogy, amiért  és akikkel , voltam  vagyok és leszek, ez az otthonom.

Otthonom: édes szüleimtől kapott gyerekszobám és könyveim és füzeteim, papóm és nagyanyám esti meséi lefekvés előtt vagy később borozgatás idjében amikor felhasítottuk a téli tüzifát, az iskolám, szenes vagonok és húzatos lerakodó futószallagos pince, repülőgép fedélzete, szobák palotákban és kunyhókban, udvarok, homok-, és téglarakások, építőtelep, iroda, természetesen a templom, majd legutóbb talán a virtuális világ (is) .. és még korán sem sikerült felsorolnom e felsorolással mindent. Az otthon: egy állapot, egy folyamat, egy szín és egy illat, íz és simogatás, ölelés , öröm és vígasz, gyász és születés, megérkezés és búcsúzás ….  A megérkezés előtti idő: az,  otthon? Nem, határozottan: nem!

Az otthon az megérkezés ,az otthon az Igéret Földje. Mózes népe közel volt az Igéret Földjéhez, amikor a nép sátraik előtt síránkozott. Síratták az egyiptomi fogságban maradt húsos fazakakat, a dinnyét , a póréhagymát és vöröshagymát – a manna és az isteni áldás nem volt elég. Az Igéret Földje előtt síratni a szolgaság házát – a hosszú vándorlás vége felé síratni a múltat, elfeledkezve a szolgaság házáról és csak a húsos fazakak emléke kísértsen ?

  Szeretem a kőszikla-találkozókat és szeretem a biblia-órákat, ahol megosszuk egymással a gondolatainkat. Szeretem az életet és az otthonom. De jó lenne ha szülőföldnyi otthonunk világossága,  nagyobbra növelné bennünk a szeretet, a szolgálat ,a  hűség, és reménység melegét és fényét!

           

" Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon!" Zsolt.9o,16

Emlékezni egy  édesanyára , emlékezni gyermekre, testvérre, szomszédra - emlékezni egy élete delében elhunyt kedves asszonyra.Emlékezni úgy, hogy vígasztaljanak a szavak, emlékezni úgy, hogy megteljen a lélek bizakodással - emlékezni kegyelettel és emlékezni reménységre szomjazó szívvel. Az emlékezés - a lélek szivárványa esős vihar után. Az emlékezés nem változtatja meg a megváltoztathatatlant, az elmúlás tényét - de megváltoztathatja a mi viszonyulásunkat az elmúlásról való gondolkodásról. Az emlékezés - a szív parancsa , az emlékezés a múlt átölelő bíztatásának melege, az emlékezés a múlt ösvényein elindulni a jelen és a jövendő fele.Most emlékezünk - zsoltáros  fohásszal tekintünk a múltba. Emlékeznek a gyermekek az édsanyára, az édesanya a gyermekére, a testvér a tesvérre - jó barát a jó barátra. Emlékezünk Istent kutató lélekkel - emlékezünk arra, mi megmaradt a látható elmúláson túl. Emlékezünk arra ami fontos, de mára már  láthatatlan: a szülői arc mosolygós szigora - de megmaradt a jó tanács , a szép és kedves szavak. Emlékezünk a látható világ minden elmúlt varázsára, a dolgos hétköznapokra és a meghitt kevés és csendes ünnep-napokra . Emlékezünk arra ami soha sem múlik el - amit mindig magunkkal viszünk, ami erőt ad és reménységet: emlékezünk az édesanyai sírontúli szeretetre. "Legyenek láthatóvá tetteid.." --- fohászkodik a zsoltáros az Istenhez. Aki szeret, annak láthatóvá válnak tettein a szeretet. Ha szeret valaki bennünket - akkor nekünk is nő az önértékelésünk, akkor mi is fel akarunk nőni erre a szeretetre. Az édesanyai síron túli szeretetnek szép ígérete az a jövő ahol kiteljesednek a mindennapok, ahol nem a látható dolgok elmúlása, de a láthatalan dolgok örök értékei valósulnak meg. Láthatókká lesznek a tetteinken az , hogy miként szeretünk, vagy miként szeretnek minket. Amikor kiejtjük elhunyt szeretteink nevét a múlt emlékei előtti méltóság kegyeletével mondjuk ki. Kegyelet az elhunyt fele, akinek a lelke immár eggyé lett azzal az Istennel, Akitől imádságaink meghallgatását várjuk. Ilyen az emlékezés méltósága: nemcsak az elmúlás gyötrelme és a mindent átható hiányérzet hat át bennünket, de éppen azáltal szólal meg bennünk e kegyeleti lelki csend, amint láthatóvá válik bennünk és általunk ,a tetteinkben láthatóvá nemesedő szeretet és a jövőbe vetett reménység. Emlékezzünk így az elhunytra - hogy vígasztalást nyerjünk  látható dolgok elmúlása után. Méltósággal őrizve az elhunyt emlékét szólaljon meg az együttérző bíztatás segítsége mindenki iránt - ki e földi útainkon útitársakként mellettünk és velünk jönnek teljes szívvel keresve Istent és eképpen teljes áldást nyerve Tőle. Nyugodjon békében - legyen számára könnyű a föld - s egyre halványodó arcunkon ragyogtassa meg az üdvösség reménységének a fényét! Ámen

játék fogalmakkal, pajkós elmélkedés a szavakkal :

sátor - otthon , család, lakóhely, (átmeneti ) szállás, ház, menedék, udvarház, hajlék, kunyhó,palota, emeletes épület, pincehelység, szuterin, garzon,lakás,tömbház, raktár:ágy, szekrény, asztal, szék, képek , garázs, istáló, vendéglő,templom, iskola, hajléktalanok vagy katonák  átmeneti étkezdéje, kirándulók hátizsákja, emberi testünk :földi sátorunk, ágak-lombok egymás hegyén hátán, árnyékos pihenő hely,beszorult meleg levegő, húzatos színes vagy megfakult lepedők csöveken, oszlopokon és  húzalokon, júrta, katakomba, üvegház, faház, vasház,téglaház,egyfajta terem elhatárolva az égtől , végtelen útaktól és egymástól,védett tűzhely,cinterem, porfészek, zenesarok,énekszó visszhang-terme, katedrális,bölcsőde,kórház, iroda,hotel, bank,városháza,kulipintyó,kátrányfedeles lak, kolostor,..... szoba, csarnok,hall, fülke, otthon

bejárat - kezdet ( kijárat is lehet így lehet a vég is), befogadás , küszöb, szabad átjárás a benti és kinti világ között, ajtó, szűrő: a kinti hideget nem engedi be, mert  időnként zárva van, lélek-tükör: szembe kell nézz önmagaddal amikor az otthonod ajtaját átléped: milyen apa, milyen anya, milyen gyermek, milyen vendég, vagy idegen vagy aki itt belépsz, kapus szoba, őrszoba, nyílás, torok, éden kapuja, geráfok csarnoka, kézfogás, ölelés, csók,út az élet fele, anyaság, személyi azonosságot igazoló iratok ellenörző fülkéje, mozgó ajtó, elektromos hőmérséklet-mérő, elektromos mozgás-rögzítő és önműködően felkapcsoló villanylámpa, csengő, csengettyű, harang, küszöb, ajtó, kapu, híd, repülőpálya, felhő-mező, köd, napfény, folyósó kezdete,papucsos polc, fogas, ablaküveg, start, megérkezés, odúnyilás, függöny-lepedő, az ábécé betüi, sírkamra, bölcső-csengettyű,pirkadat, szürkület, nappal, éjszaka,kettőspont,

sátor bejárata - valószínű kijárat is egyben , határ: a család és közösség között, tiszetelet, az adás és elfogadás "mérlege", az otthon "szaruhártyája", a szemöldökfa alatti ajtó, a  lakóhely fele vezető határ, az elfogadás vagy a kirekesztés helye, nincs ellenőrzés mint a határnál, nem világít át senki mint a repülőtéren, de mégis van egyfajta "átvilágítás", a szemöldökfán ott van a "shöma", nem a tested a lelket világítja át a sátor bejárata, befogad úgy ahogy jössz, a felelőség a tied, nincsenek ajtón-álló katonák, őrök, lehetnek előtte: totem-állatok, szobrok, csontok, kövek, fák, lehet külső villany, a bejárat az előszobába vezet,vagy egyenesen az otthon valamelyik szobájába:konyha, fogadószoba, előtt rendszerint találni  lábtörlőt, vagy télen seprűt, lehet hogy  lépcsős erkélyre érkezve nyit utat a ház belseje felé, lehet hogy az utcáról közvetlenül benyit ahol nincs udvar,

síránkozik - könnyezik, szomorkodik, sajnálkozik, csalódottságát nem rejti el, tisztítja a lelkét, vígasztalódást vár, innen elindulhat a bosszú és a megbocsátás fele is, határ - mint  sátor bejárata -  ahonnan több irányban indulhatunk el,boldog, szomorú, vígad, gyászol, a lélek vizével öntözi az életet,


miért is síránkoztak Mózes idéjében a sátruk bejárata előtt az emberek ?  síratták a húsos fazakakat, halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshangymát és fokhagymát --- a manna nem volt elég.

kep