szilard's profileJóakarat - unitárius pap...PhotosBlogListsMore Tools Help

Blog


    December 27

    Karácsony harmadnapi visszatekintő és jövőbenézés.

    Karácsony első és másodnapján sokan voltunk a templomban. Ünnep volt. A Nap szépen sütött és szívünkben lángra lobbant a láng.Hisszük,hogy a szeretet lángja. A szereteté, ami a gyászban is vígasztalást súgárzott.Karácsony szombatján utolsó útjára kísértük gyülekezetünkből a családjáért élő és egyházközségét szerető Anna nénit. A temetőből nem sok időre mentünk a gyerekek betlehemes játékának ünnepére:Jézus megszületett. Másnap úrvacsorával éltünk. Szólt az evangélium, bíztatása: Ne féljetek. Ne féljünk pásztorokként, legyünk békességet és jóakaratot hírdető angyalok.Vegyük észre a jelt, ami elvezet a jászolbölcsőhöz.Karácsony másod napján a napkeleti bölcsek értelmét kértük a lelki kincseink őrizéséhez.Ünnep harmadnapján a szeretet himnuszával imádkoztunk, hogy ne várjuk, de készek legyünk megvalósítani a szeretet.

    Holnap vasárnap. Töredékes bennünk az ismeret és töredékes a prófétálásunk - ezen elmélkedünk.És készülünk az óév temetésére és az újév köszöntésére.Isten adjon erőt a jósághoz és türelemhez, a szívbéli örömre való készéségre!
    December 24

    rövid karácsonyi elmélkedés

    "Ne féljetek, mert hirdetek nektek nagy örömet..." Lk.2,10

    Szeretett testvéreim! Egy pillanatra elcsendesül bennünk és körülöttünk a világ. A csendre szükség van , hogy ne zavarják meg az angyalok érkezését, akik e nap a földre szállanak. E sorokat egy számomra még ismeretlen ember világhálós naplóban olvastam és megosztottam veletek ünnep első napján. Igen, szükségünk van ezekre az angyalokra kik földre szállanak, szükségük van arra, hogy e földre szálló angyalok lelkünkbe költözzenek, hogy vigasztalást és örömöt hozzanak. Igen szükségünk van a karácsonyi vigasztaló üzenetre! Hiszen mindkét gyülekezetben, Jobbágyfalván és Nyárádszeredában is az adventi harangok nem minden családnak az örömhírt kongatták. Az adventi harangok szaggattak is, és végső búcsú előtti koporsók elé állítottak.Karácsony - a gyászoló családok és széles rokonság számára pedig a vigasztalást a soha el nem múló szeretetben hozza meg.

    A pásztorok oly sokszor félnek. Nem azért félnek, mert gyávák, hanem azért mert felelősséget éreznek azokért amiket rájuk bíztak.A pásztorok életében oly kevés az öröm. Hiszen sokszor éjt nappallá téve kell őrizzék a nyájat. A nyájat nem csak őrizniük kell, de gondozniuk is kell. Ez pedig fáradtságos munka. Pásztor az édesapa és az édesanya a családban, pásztorolja a gyermekeik életét, amíg kiröpülnek a családi hajlékból, addig viszont meg kell tanítaniuk szárnyalni őket Pásztor felnőtté cseperedő ember, mert vigyáznia kell idős szüleire. Testvér testvérnek pásztora. Óh , de jó lenne, ha egész évben karácsonyi lelkületű lenne a világ!

    Az angyalok hirdetnek. Hírt hoznak. Mennyi hír száguld az életünkben - mennyi hír, sokszor el sem tudjuk olvasni , meg sem tudjuk emészteni őket! S mindenről szeretnénk tudni, mindent szeretnénk birtokolni, magunkénak tudni. Karácsonykor van időnk ráfigyelni az öröm hírt hozó angyalokra. Az örömhírt hozóra.

    Adja Isten, hogy készségesek legyünk befogadni e szeretet örömét és sokasodjon bennünk és körülöttünk a békesség és jó akarat ! Ámen




    December 23

    Temetési szolgálatra készülve Istvánfy Anna elhunyta alkalmából

    temetésére holnap délben 1 órakor kerül sor.

    " A szeretet türelmes,jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszatNem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél,mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik." 1 Kor 13, 4-8

    Gyászoló testvéreim! Egy szép küzdelmes élet lezárult. Istvánfy Anna örökre behunyta a szemét.A karácsonyi angyalok elvitték a betlehemi csillag útján a lelkét. Elvitték a tökéletes szeretet útján, ahol fájdalom már nem éget, ahol örök üdvösséget lel az Istenhez távozó lélek. A hitnek útján Istenre találó lélek reménységének csillag-ösvényén megpihent a szerető lélek. Felhangzik ajkunkról a zsoltár: "Menyből az angyal eljött hozzátok" , és utána felhangzik a könyörgő zsoltár is: "Hozzád megyek Uram, hozzád közel." Istvánfi Imréné lelke Istenhez tért, oda ahol nem is olyan rég Őszi Hálaadás ünnepén szeretett férje is megtért nem is olyan régen. Itt állunk koporsója mellett , mielőtt megállanánk a feldíszített karácsonyfa mellett. itt állunk ajándékosztó kezünkkel szerettei körében és már nem tudunk neki más ajándékot adni, mint lelkünknek fohászát az örök búcsú idejében. Egy meleg szívű asszony koporsója előtt állunk meg , szívünkben a szeretettel. Mit adhatnánk neked karácsonyra kedves  Anna néni , aki lelked szeretetéből oly sokat adtál nekünk, amíg velünk voltál ? Mit adhatna neked a család, akihez mindig volt szívedben idő és alkalom, erő és türelem a szeretetre ? Mit adhatnánk mást mint őszinte kifele vagy befele síró könnyeket valamint Istenben bízó lelkünknek vigaszt-kereső fohászát ? Te oly sokat adtál mindannyiunknak amíg velünk voltál, amíg szavad hallattad és kezünket megfoghattad.

    Ott látom lelki szemeim előtt a templomban, ahogy  imára kulcsolja a kezét hallgatja az evangéliumot és hallom templomba járó gyülekezeti tagoktól, hogy amíg egészsége volt számára a templom volt második otthona. Az a lelki otthon ahol lelke vigaszt megpróbáltatásaiban . Ott gyógyult be a lelke amikor fájdalom érte. A gyülekezeti közösségben elmondott imádságban lelt újabb és újabb reménységet lelke a reménységre és szeretetre. Lelki szemeim előtt ott látom, amint behív a kapuból, egy meleg kávéra, hogy beszélgessünk. Milyen ritkán jön hozzám kedves tiszteletes úr - mondja - s meg sem várja, hogy válaszoljak, mintha értené és tudná is ennek az okát: az egyházi ügyvitel sok más szolgálat ... majd melegen érdeklődik családom felől, gyerekeim felől ...   látom amint ketten vagyunk s miután válaszoltam a kérdéseire  mondja az életét, mosollyal telik meg a szeme és a lelke, amikor családjáról, szeretteiről beszél. A család - Istenem a család - az ami az ember életében a legfontosabb - mondja  . Amint beszélt ő volt maga a türelem és jóság arca. Megszűnik minden körülöttünk és ő csak mesél, mesél. Boldogan mondja  el szülőfaluja Gálfalva szépségét és megossza velem azt az örömet, amit gyermekkorából őrözött magával. Majd mesél  ifjúkoráról és esküvőjéről és majd számára oly kedves családjáról és az egyházközég múltjáról, jelenéről és kutatja a szebb jövő útját. Szomorúan , de nagy szeretettel beszél megboldogult férjéről, gyermekeiről és majd unokáiról, dédunokáiról. Mesél a szomszédokról , arról a számára oly kedves közösségről, akik közt mindig jól érezte magát. Legutolsó beszélgetésünkkor arról beszélt, hogy ő már felkészült a halálra, de még reménykedett abban, hogy karácsonykor még tud úrvacsorát venni. Mesél - mikor ketten vagyunk és közben fogja a kezem és Istentől áldást kér az életemre és a templomépítő közösség életére. Sokszor megtapasztaltam már, hogy az áldás nemcsak az amit a lelkészek palást alól osztanak Isten tisztelet alkalmával. Áldás volt az is ahogy ő kezem fogva jókívánságait szórta és Isten segítségét kérte.Áldás volt az is ahogy az épülő templomuk részére adományát átadta, amikor meglátogattuk a körzetfelelőssel.Őszi hálaadás után még egyszer láthattuk a templomban. Szokott mozdulatával nyitotta ki az énekeskönyvét és imádkozó lélekkel hallgatta az istentiszteletet. Később mikor meglátogattam elmondta milyen nagyon örvend annak, hogy látta az épülő új templomon a csillagot. Tiszteletes úr - én nem érem meg, hogy elkészüljön és oda járhassak én is imádkozni - sóhajotta - de szeretnék azért adományozni, hogy épüljön tovább, a gyermekeimnek, unokáimnak, dédunokáimnak.

    A sokat mesélő ajak örökre bezárult - a sokat simogató és sokakról gondoskodó kéz örökre lehanyatlott. Itt maradt számunkra a sok szép emlék egy gazdag lélek szeretete. Ilyen nagy szeretettel csak az tud beszélni az életéről, aki számára az életet, a munkát, a család jelentette.  Ilyen nagy szeretettel csak az tudott beszélni aki szintén megtapasztalta szerettei részéről, hogy őt is igen nagyon szeretik . És most itt vagyunk a koporsója mellett és keressük  a vigasztalasnak a szavait, keressük e családjáért élő néhai embertársunk életéből azokat a jeleket, azt az üzenetet, ahol vigasztalást nyerük. Mindjárt felhangzik az "Úristennek szent fia" karácsonyi ének és most a végső búcsú idejében vígasztalást keresünk. Vígasztalást keresünk a szeretet ünnepén. Keressük a vígasztalást, mert erős a szeretet, mint a halál. Keressük a vigasztalást, mert amikor örök búcsút veszünk embertársainktól vígasztalásra van szükségünk. Vígasztalás nélkül , könnyeinken át nem látnánk meg egymás szemében a szeretetet. És a vigasz szavai elérkeznek hozzánk. Elérkezik a vigasz az evangéliumból, a szeretet himnusza halhatatlan soraiból.

    " A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a rosszat.Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. " 1 Kor 13, 4-8

    Az evangélium szavaiban vigasztalást nyerünk. Valahányszor türelemesek tudunk lenni önmagunkhoz és egymáshoz, annyiszor melegíti fel a szívünket a szeretet. S ebben a szívbéli melegben otthonra lel bennünk a jézusi szeretet. Vígasztalást nyerünk e jézusi  türelemben megszülető szeretetben, mert a szeretet egyik titka éppen a türelem, s e türelem vígasztaló. Vígasztaló, mert segít elfogadni a fájdalmat. Eltávozó Anna néni egyik legszebb ajándéka amit adhatott míg élt az éppen ez a szeretti iránt súgárzó türelem volt. Ezzel a szeretetből fakadó türelemmel nevelte gyermekeit és majd unokáit. Ezzel a szeretettel bearanyozott türelemmel tanította őket járni, beszélni, imádkozni. Ezzel a türelemmel főzte meg a mindennapi ételt, ezzel a szeretetteljes türelemmel végezte az otthoni munkáját.   A szeretet türelmes és lelkébe nagy volt a szeretet és a türelem. Ezt a türelemet is örökségül hagyta a családja és mindannyiunk számára , hogy ebben a sokszor türelemetlen világban legyen fény és világosság is. Legyen vigasztalódás, legyen hálaadás. Nyújtson hát vigaszt a szeretetből táplálkozó türelem a gyászoló család számára - hogy eltudják fogadni a végső búcsú fájdalmát. Szeretet és fájdalom. Szeretet és türelem. Fájdalom és türelem. Szeretet és végső búcsú. Ebben a végső búcsúban lelki szemeink előtt megjelenik kedves halottunk türelemes szeretete, ahogy szerettei felé hajolt - és úgy hajol most egymás felé a gyászoló család is önmagukat és egymást is vígasztalva. Látva a megváltoztathatatlant, elfogadva a halál okozta fájdalmat - e szeretetben megérezni valamit a távozó jóságos lélekből. A távozó lélek nem múlik el nyomtalanul, maga után hagyja a vigasztalás enyhületét is. Néhai tesvérünk , ki egész életében szeretettel ölelte magához a családját, örök távozása után itt hagyja drága emlékét, életének szeretet-nyomait, ami vígasztalást adhat. Hitünk szerint távozó lelke az isteni örökkévalóságba távozik, és eggyé lesz Istennel, Akitől jött és Akitől soha el nem szakad ezután. Néhai Kovács István teológai tanárom vígasztaló szavait a  múlt héten mondottam el koporsó előtt vígasztalva . Elmondom ez alkalommal is: " Közanyánk a föld veszi birtokba testedet, a porból lett és porrá váló anyagot.Az ember azonban nemcsak test, nemcsak anyag, hanem lélek, szellem is.Hallgassátok meg gyászoló tesvéreim, mit üzen a lélek minden lélek által Jókai Mór csodálatosan szép megfogalamazásában:  Ami bennem lélek veletek megy, ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaiban, amikor elhervadnak, megtalálsz a falevélebn amikor elhull, meghallassz az esti harangszóban, amikor elenyészik s valahányszor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veletek állani"

      A "szeretet jóságos".Jóságos mint a virág, ami nem önmagáért nyilik, hanem azokért akik elültetik és gondozzák. A szeretet olyan is mint egy lehulló falevél, hogy az ágon tavasszal új rügy fakadjon. A szeretet olyan is mint a harangszó, ami imára hívja a szomjas és éhes lelkeket. A szeretet olyan mint az emlékezés, ami összeköti a múltat a jelennel és jövőt tervez. A szeretet jóságos. A jóság pedig vigasztalást nyújt. Ahol a jóság győzedelmeskedik, ott a fájdalom enyhül. Eltávozó néhai Anna néni életében a jóság sokszor győzedelmeskedett és enyhítette az élet megpróbáltatásaiban a fájdalmat. Az a szeretet töltötte el az életét ami nem irigykedett és nem kerkedett, nem fuvalkodott fel , ami nem bántott, nem kereste a maga hasznát és nem gerjedt haragra, nem rótta fel a rosszat.Nem örült a hamisságnak, de együtt örült az igazsággal. Néhai embertársunk mindent elfedezett ami nem szeretet volt és mindent elhitt ami szeretetből fakadt. Habár élete vége felé a remény elhalványult betegségében benne az egész élete a reménységben égett el. A szeretet adott erőt számára ahhoz, hogy eltűrje az idős kor megpróbáltatásait. És ez a szeretet soha nem múlik el . E soha el nem mulo vigasztalas adjon a gyaszolo csalad szamara vigasztalast . Amen


    December 20

    Elmélkedés advent negyedik vasárnapján

    " ... van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg" Péld.23,18

    Szeretett testvéreim! Advent negyedik vasárnapján - ha az időt távolságban mérhetnénk - kezünket kinyújtva akár meg is érinthetnénk már Karácsonyt. Az időt viszont nem tudjuk távolságban mérni. Legalábbis nem olyan távolságban mérjük, hogy megérinthetnénk,  úgy mint a körülöttünk levő világot. Gyerekeink sokszor ábrándoznak idő-utazásról és ha visszagondolunk, gyermekkorunkra, akkor bizony mi is el-eljátszadoztunk azzal , hogy tudunk varázsolni, tudunk időben utazni. Kinyújtottuk a kezünket és magunkhoz öleltük az elmúlt napok történéseiből azt ami számunkra kedves volt. Behunytuk a szemünket, átöleltük a levegőt és úgy hittük, hogy visszamentünk a múltba, mindaddig amíg szemünket ki nem nyitottuk. Aztán ha valamit nagyon vártunk, hogy jöjjön meg az angyal és ezzel együtt számunkra a régen várt dolog, ismét behunytuk a szemünket és máris ott voltunk abban az időben, amit el szeretnénk érni. Így siettünk az időben előre , ha nem győztük már várni az időt, hogy elérkezzen hozzánk. És ott voltunk ebben a titokzatos időutazásban ami tartott amíg ismét ki nem nyitottuk a szemünket. De amíg a szemünk nem nyitottuk ki, ott voltunk ahova kívánkoztunk.

    Így - gyermekként - hamarabb találkoztunk a karácsonyi angyalokkal, hamarább megkaptuk a szeretett ajándékot, amit vártunk a karácsonyfa alatt  - és időben már oly nagy távolságokat is beutazhattunk, hogy láttuk magunkat felnőttként, ahogy mi is dolgozni járunk a munkahelyre, mint a nagyok. De mindez csak addig tartott amíg ismét ki nem nyitottuk a szemünket. Sajnos hiába nyújtottuk ki a kezünket , mert nem volt ott az amire vártunk, és ahogy kinyitottuk a szemünket máris megszűnt ez időutazás - kezünk csak a levegőbe kapaszkodott.  Jó volt számunkra e gyerekkori varázslat, jó volt számunkra e gyerekkori időutazás.  Ekkor álmodtuk szépnek a jövőnket - ekkor "láttuk", hogy álmaink beteljesednek és ekkor álmodtuk- terveztünk a holnapokat, a közeli és távoli jövendőnket.  Akkor még nem is sejtettük, hogy  milyen fontos volt számunkra akkor ez tervezgetés, a jövőnek a megálmodása. Hiszen ilyenkor, lelkünkből a reménység forrásai fakadtak fel és később, amikor értelmünk is kinyílott , erőnk is megnőtt nemcsak álmodozni , de tenni is tudtunk ezek valóra válásáért. S persze álmaink elé sok akadály gördült, de mindig vissza és vissza tudtunk találni a lelkünk azon forrásaihoz, ahonnan újra-születtek vagy újabb álmok születtek meg . Lelkünkben ezek a források kiapadhatatlanok, mert ezt a lelket magától a Gondviselő Istentől kaptuk. Valahányszor visszatalálunk lelkünkben ezekhez a forrásokhoz, annyiszor lesz nyilvánvalóvá életünkben az isteni szeretet.

    Ez az isteni gondviselő erő mindig elérhető közelségben van számunkra - közelebb, mint gyermekkorunkban a szempillantási jövőbe- nézés! Csupán tisztán kell tartanunk ezt a forrást, csupán merítenünk kell ebből a forrásból, csupán nem szabad hagynunk, hogy ez a forrás parttalanul iszapolódjon le az életünkben! Hiábavaló lenne a tiszta víz, ha nem vigyáznánk a forrására, hasonlóképpen hiábavaló lenne az isteni gondviselő szeretet, ha nem adnánk alkalmat az életünkben ennek, mint erőforrásnak, hogy áthassa az életünket. Az Istentől kapott lélek tisztán tartására egy példára szeretnénk utalni. A Bekecsalji Egyházközségek Gyülekezetei lapja 7. oldalán olvasható kedves írás , " Egy képzeletbeli Karácsonyi levél" .  A képzeletbeli levél kedvesen szólít meg bennünket, hogy válaszoljunk a jézusi meghívásra. Jézus azért jött el az első karácsonykor, hogy megmentse a világot a hitetlenségtől, a reménytelenségtől, a szeretetlenségtől. E nagy világmegváltása viszont nem általános, nem egy megfoghatatlan ábrándozó szempillantásnyi képzelgés - mert személy szerint szólít majd meg mindannyiunkat a karácsonyi üzenet. Nem csak úgy általában a világért, születik meg Jézus, de értem, érted, értünk, s mindazokért, akik felismerik a kereszténységben életük oltalmát, mindazokért születik meg karácsonykor Jézus, akiket megérint  a gondviselő isteni erő és üzeni szelíden, üzeni hangosan , üzeni bátorítóan: " van még jövendő és reménységed nem semmisül meg."!

    Van még jövendő , addig amíg vágyódni tud a szívünk a hozzánk kéznyújtásnyira érkező karácsonyhoz. Van még jövendő, míg e karácsonyban megtaláljuk szívünk békességét és erőt tudunk gyűjteni az  imádkozásból.  Van még jövendő, amíg eltudjuk fogadni azt, hogy a különböző gondolkodás nem tesz bennünket egymás ellenségeivé. Van még jövendő, addig, amíg megtaláljuk a lelkünk forrásait, és tisztán tartjuk e felbuzgó kútfőt, hogy reménységünk legyen. Van még jövendő - akkor is ha e földi lét számunkra véges és e végességben elveszítjük szeretteinket, és majd minket is elveszítenek  szeretteink ha üt a végső óra. Van még jövendő - még akkor is ha a betegágyon fekszünk és orvosaink lemondtak rólunk. Van még jövendő - mert a jövendő a béke emberéé, és mi a békességet , a szeretetet ünnepeljük, készülünk erre az ünnepre. Van még jövendő szólítja meg az adventi ígéret az elkeseredett szívűeket : "Ne gondold, hogy nem szeret téged senki. Persze az is kérdés, hogy mit értesz szereteten. A szeretet első jele az volt az életedben, hogy megszülettél. Majd újabb és újabb jelei vannak ennek a szeretetnek. Például: döntéseket hozhatsz szabadon vagy rábízhatod magad az életre.Amikor az álmaid darabokra hullanak a kezed között , még akkor is van aki szeret - vagy ha hibáznál is. Igen , lehetnek dolgok amelyek örökre kicsúsznak a kezünk közül, amiért gyötrelmesen megküzdöttünk előtte - de ez még nem jelenti azt hogy nem lehetnek újabb célok, amiért küzdeni érdemes - vagy visszatérni a gyötrelmes küzdelemhez ismét - hátha mégsem csúsztak ki örökre a kezünk közül, csak egy ideig óráig. Igen néha úgy tűnik , hogy a kezünk között törnek szét az álmaink - de ez nem jelenti azt, hogy a kezünk okozta e széthullást. A gyászban  Isten adja meg számodra a szeretet és reménység jeleinek a fényét és a hitnek erejét, mert szép jövő áll előtted - és még lesz amiért élni érdemes, lesz még ami boldoggá tesz és te is boldoggá teszel másokat is! Dönts hát a reménység és a karácsonyi hitnek szép jövőt hozó ajándéka felől. Engedd hogy az élet megajándékozzon e hittel."

    Osszuk, hát szét gazdagon  ez adventi hitet egymást közt. Nyújtsuk ki kezünket és érintsük meg a mellettünk levő szeretteink kezét, simogassuk meg az arcát és mondjuk ki hangosan majd karácsonykor hogy szeretjük, nagyon szeretjük őket! Mondja ki ezt hangosan a testvér a testvérnek, férj a feleségnek, feleség a férjnek, szülő a gyermeknek, gyermek a szülőnek. Aztán hunyjuk be a szemünket és álmodjuk magunk elé az érkező karácsonyt. Ünnep érkezik - itt van kéznyújtási     távolságban, igen , mert kezet tudunk szorítani egymással , igen mert megtudjuk fogni egymás kezét és mert imádkozni tudunk mindazokért akik nincsenek közöttünk, kik átadták lelküket az Örökkévalónak. Reménységünk nem semmisül meg - mert van még jövendő! Van jövendője - hitünk szerint - az elhunytnak Istennél, és van jövendője a gyászolónak
    egyaránt. Van jövendő, mert van szeretet - mert a szeretet ünnepére készülünk és érkezünk majd meg. Csak idő kérdése - azé az időé ami elég kell legyen számunkra a felkészülésre , hogy megérkezzünk karácsonyba. Adja Isten, hogy így legyen! Ámen
     

    December 18

    N. M. Zs. emlékére

    Néhai egyházközségi gondnokunk emlékére közlöm e képet , aki balról a második a képen. Néhai M. Zs. akkor vállalta el az egyházközségi gondnoki szolgálatot, amikor a gyüelkezeti otthon alapja elkészült és az építkezést - anyagiak hiányában is - folytatni kellett. A gondnok úr nemcsak jó tanácsaival, de adományokkal és önkéntes munkával is kivette részét ebben a szolgálatban. Temetésére holnap kerül sor. Isten adjon számára csöndes pihenést és hozzátartozóinak vígasztalást.
    December 17

    Temetési szolgálatra készülve Id. Májai Zsigmond elhunyta alkalmával

    rövid elmélkedés temetési szolgálatra készülve...


    2Kor 1,7  : " A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk,hogy amiképpen részestársai vagytok a szenvedésekben, úgyanúgy a vígasztalásban is."

    Jel 2,19 : " Tudok cselekedeteidről, szeretetedről, és hitedről, szolgálatodról..."


    Gyászoló testvéreim, végtisztességet tevő gyülekezet! Sok gondolat, sok érzés fogalmazódik meg bennünk ebben a szomorú órában. Sok gondolat, ami az élet és halál kérdését feszengeti. Sok érzés, amint egy kedves testvér, férj,édesapa, nagyszülő végtisztességének az  idejében feltör bennünk. Érzéseink az elmúlás idejében ide-oda csaponganak és meghatározzák gondolatainkat. Megválaszolatlan kérdéseink gyötörnek - fáj a lelkünk és kibeszélhetetlenek az érzéseink. Gondolataink örvényéből , érzésink viharából egy kérdés nem hagy nyugdoni és újra és újra visszhangra lel bennünk:miért kell szenvednie a jónak ?
     
    Itt állunk egy köztiszteletnek örvendett néhai embertársunk koporsója mellett. Egy néhai embertárs koporsója mellett, aki köztiszteletét jóságának köszönhette. Egy ember, aki együtt lélegzett a Nyárád vize mellett a fákkal, a madarakkal, aki téglává formázta a nedves agyagot, hogy hazája és háza legyen társainak. Miközben formát adott a síkos földnek soha nem feledkezett el arról, hogy az agyag mellett van még valami ami értékesebb: a lélek!
     
    A lélek az, ami emberré teszi az embert. A lelket az ember, Istentől kapta és Istennek tartozik számadással, amikor üt a végső óra. Az emberi lélekről sok mindent el lehet mondani, el egészen odáig, hogy  le is lehet tagadni , mint ezt a múlt rendszer is tette . Bármit állítsunk az ember Istentől kapott lelkéről, attól a lélek nem szűnik meg az Istentől kapott legdárgább kincsnek lenni - ez a lélek az emberhez tartozik, mint az élete. Volt idő amikor ezt a lelket és Isten létét tagadták és üldözték is azt aki megvallotta ebbéli hitét.  Néhai embertársunk egy olyan családban nőtt fel, ahol az Istenhez való tartozás szeretet erőssebb volt mint a félelem. Eltávozó embertársunk édesapja az egyházközség énekvezéreként gyermekeit, szeretteit az Isten iránti szeretetből merítették az erőt a megpróbáltatások ellen. Szólt a zsoltár, akkor is amikor nevetségessé akarták tenni az istenhitű embert. Néhai idős Májai Zsigmond életét , mint erős várfal védett meg az Isten szeretete. A múlt rendszerben is tanubizonyságot tett az Istentől kapott  lélekről, amikor Istent a templomba akarták bezárni.  Amikor az isteni lélek és az egyház létjogosultságát vonták kétségbe és üldözték azokat, akik vallották és vállaták e hitet, akkor is hűséges volt Istenhez  és egyházához. Tette a dolgát - ahogy lehetetett. Mindennapjaiban ott volt a felismerhető jegyei az Isten és ember iránti szeretetnek és annak is, hogy egy temlomépítő közösségben nőtt fel. Ezt a sajátos gyerekkort úgy hozta magával amit aztán soha nem tudott letagadni. Nem tudta és nem is akarta letagadni ezt a lelkületet,mint ahogy a folyó sem tudja letgadni a forrását ahonnan ered és sosem felejti el, hogy ez a forrás  táplálja, mindaddig amíg beleömlik a tengerbe. Számára a szülői ház és az egyházközség egy ilyen forrás volt, ahonnan elindulhatott. E közösség mindig számíthatott rá és a közösség is rá. E kölcsönösség jelentette a reménységet sokszor számára. Ez a reménység forrása maradt számára élete minden megpróbáltásában  s e reménységet oly gazdagon osztotta szét amilyen gazdagon részesedett belőle.
     
    Magával vitte tehát ezt a felismerést gyerekkorából. Abból a megpróbáltató, de mégis számára kedves időből, ahol  a harangszó jelezte az idő múlását. Az idő múlását jelezte a templomban a közös zsoltár-éneklés - de jelezte az otthoni imádkozás is a családi háznál. Ahogy az ember formálja az agyagot, úgy formálja az imádkozás is az embert. Igy lehet az ember élő tégla Isten templomában. S miként a templom falai állanak úgy áll az ember is közösségében - mint élő kő, ami lelki házzá épül. Ez ad reménységet az elmúlás felől - ezért nem hiábavaló az élet , mert az ember társra talál. Egy ilyen társat veszítettünk el, aki nemcsak társ, de az evangélium szép szava szerint részestárs is volt. Része volt annak a közösségnek amelyből vétetett s aki mindig számíthatott rá - amíg kezét feltudta emelni, amíg szavát hallatni tudta. Eképpen mutatta meg társainak, hogy miként lehet a formátlan síkos anyagból téglát készíteni. S majd kiégetni, hogy tartós legyen a ház falában. Nem az agyag, de a lélek tette őt vezetővé a téglagyárban. Nem a formátlan agyag, de az anyagnak formát és lelket adó jóakarat volt ami őt vezetővé tette.A lélek és az okos értelem.
     
    Első találkozásom immár néhai id. Májai Zsigmonddal a téglagyárban történt, amikor a szentháromsági lelkészi lakás kályhájába tűzálló téglára volt szükségünk. S tudom, nem csak én tartoztam neki köszönettel a segítségért. Segíteni tudott, mert nem az anyag , de a lélek volt számára fontosabb minden időben. Segíteni tudott, nemcsak rajtam, de sokunkon is, mert részestársainkként tudott ránk tekinteni. Társként , kik a Nyárád partján élünk - társként akinek része volt abban a reménységben, hogy közösségként tudunk élni, nemcsak egymás mellett , de egymásért is. E felismerést kongatta a harang, e felismerésről zengett a zsoltár. E felismerésből fakadt a reménység, és áradt szét az isteni hit erejével, mint bővízű patak. Néhai id. Májai Zsigmond  korán felismerte, hogy ahhoz a közösséghez tartozik, akinek tagjai csak egymást segítve, egymásra ráfigyelve tudnak megmaradni. Ezért a közösségért ő is kész volt ha kellett áldozatokat is hozni. Ezért a közösségért, ha kellett felvállata a népszerűtlen döntéseket is.  Akik itt vagyunk , e végtisztességet tevő gyülekezet, mind tudunk az ő cselekedeteiről. Cselekedeteit gazdagon szétosztotta a családban. Három gyermek édesapjaként  is cselekedeteivel nevelt.
     
    MIndannian tudunk szeretetéről - amelyek megmutatkoztak cselekedeteiben. És tudunk hitéről, mint életvitelének a felimerhető jeléről. Ott látom lelki szemeim előtt a közgyűlésen, amint határozotan és alázattal felvállaja az egyházközség gondnoki teendőit. Lelkemben örzöm jó tanácsait és az egyházközség őrzi a cselekedetének a nyomait is. Közösségben összefogta e kedves egyházközség-szerető gyülekezetet. Ott volt nemcsak a felépült gyülekezeti otthonunk falazásánál, de elkísért az év elei áldáskérő családlátogatásokra is nagy szerettel. Minden családban volt mindenkihez egy kedves szava, újévre jókívánsága. Rendíthetelen volt a közösségből táplálkozó reménységében és ezt a reménységet gazdagon szét is osztotta. Társ volt, részestárs volt e reménységben, akkor is, amikor hittestvérek látogattak el hozzánk messziről. Hitéről tehát szolgálatával vallott - s e szolgáló vallomását örökségül is hagyta szeretteinek.
     
    Ahogy végig-gondoljuk e gazdag életet önkételenül is újrakérdez a sokáig elkísérő kérdés lelkünk mélyén:miért kellett akkor élte végén oly sokat szenvedjen? Bizony e kérdést nemcsak a gyászoló család, de a gyászoló gyülekezetben is oly sokan felteszik. Miért szenvednek a jóságos segítő lelkek ? A kérdést sokáig vihetjük magunkkal és talán nincs is emberi értelmünkkel felfogható válasz.  Erre csak a minden nehézségen felülemlekedő hit adhat választ. Talán a jók szenvedése is egyfaja isteni figyelmeztetés, hogy figyeljünk jobban oda egymásra. Talán a jók szenvedése egy fájdalmas válasz arra, hogy értékeljük és szeressük jobban az életet és azt a közösséget ahonnan vétettünk. Talán a jók szenvedésén keresztül érezzük meg igazán, hogy milyen nagyon egymáshoz tartozunk.   Néhai id. Májai Zsigmond
     agyagból téglát formázott
    s lelkét élő kőként lelki házba adta
    szeretetét soha sem adta kamatra
    hanem olyan szépen ahogy természetes lehetett
    s nem tudni, akkor mégis oly sokat miért szenvedett

    itt van mindjárt Karácsony
    legyen nyugodalma csendes ott, hol agyagot adott a domb
    s nyughelyet ad a temető
    szeretteit vigasztalja az Isten ,
    Kinek legszebb álmai azok kik hiszik és tudják
    koporsó után is van élet
     
    Néhai Májai Zsigmond részestárs volt e hitbéli reménységben. Hitünk szerint az ő lelke visszatér Istenhez Akitől jött és akitől soha el nem szakad ezután. Az ő szavait már nem hallgathatjuk, őt meg nem szólíthatjuk, de valahányszor az Istenhez szóunk hozza is szólunk és valahányszor megérint bennünket egy jóságos lélek, az ő lelkének fénye is ránk fog sugározni. Hadd szóljon elhunyt teológiai tanárom temetési vígasztaló sorai e gyászoló családnak és e végtisztességet tevő gyüelkeszetnek: " Közanyánk a föld veszi birtokba testedet, e porból lett és porrá váló anyagot.Az ember azonban nemcsak test, nemcsak anyag, hanem lélek , szellem is.A lélek pedig örökéletű. Hallgassátok meg gyászoló tesvéreim mit üzen a Lélek minden lélek által, Jókai Mór csodálatosan szép fogalmazásában: Ami bennem lélek veletek megy, ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaiban, amikor elhervadnak, megtalálsz a falevélben amikor elhull, meghallassz az esti harangszóban amikor elenyészik s valahányszor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veletek állani."
     
    E végtisztességet tevő gyüelkezetben a visszhangra találó együttérzés, adjon vígasztalást most a gyászoló családnak.  Végül pedig vígasztaljon a  hit, Stefan George Zárókórus című versének tanúvallomása szerint: " Isten:kincseit kitárja / Isten útja vár reád / Isten ajka hív csatára/ Isten fonja glóriád./Isten csöndje lakja lelked/ Isten edzi hű fiát/ Isten szomjú vágya kerget/ Isten - égve edzi szád! /Isten terhe nyomja vállad/Isten lángja izzitott/ Isten kedve rád kiáradt/ Isten üdve rád nyitott."  Legyen számára könnyű az édes anyaföld, szeretteinek adjon Isten vigasztalást! Ámen



    December 14

    Joakarat egyhazkori kiadvany

     Marosi Unitarius Egyhazkor karacsonyi unnepi kiadvanya itt.
    December 13

    Adventi elmélkedés

    "Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza" 1.Móz.8,12
     
    Kedves testvéreim! Meggyújtottuk a harmadik adventi gyertyát - időben egyre közlebb kerülünk karácsonyhoz.Ahogy az ünnep közeledik lelkünk is úgy telik fel szép érzésekkel. A vasárnapi közös éneklést és imádkozást jobban óhajtjuk,mint más vasárnapokon. Szeretnénk felkészülni a szeretet ünnepére, hogy karácsonykor a sok csillag közül felismerjük a jászolbölcső fölött ragyogót. Szeretnénk mi is meglepni önmagunkat és szeretteinket kedves, szép ajándékokkal és tudjuk, hogy a legértékesebb ajándék az, amit lélekből adunk. Ezért önmagunk fele fordulunk és keressük lelkünkben a szépet, a jót, a kedvest.  Milyen nagy öröm az, amikor felfedezzük önmagunkban a jóságot! Az adventi időszak egyfajta önvizsgálat is, amikor magunk fele fordulunk és megtaláljuk az isteni fényt, az isteni lángot. Ezek a fények a békességnek, a reménységnek, türelemnek, szeretetnek a fényei. Jóleső érzés tölt el amikor önmagunkat mi is a békesség hordozóiként látjuk. Lelki elégtételt ad amikor felismerjük azt amikor mi is reménységet tudtunk súgározni és boldoggá tesz minket ha meglátjuk cselekedeteinkben a türelem erényét, a szeretet cselekedetét. Lelkiismereti vizsgálatot tartunk és keressük azokat az élethelyzeteket , amikor szétáradt bennünk és körülöttünk az Istentől kapott jóság. Amikor nem szóval, de cselekedettel tudtunk szeretni. Hasonló kedves érzésekkel tölt el az is, amikor szeretteink felénk súgárzó szeretetét tapasztaltuk meg. Adventkor szeretnénk megerösödni az emberi jóságban - és várjuk ennek a beteljesedését karácsonykor.
     
    Miközben lelkivilágunkkal törődünk lépten nyomon fájdalomba, betegségbe, emberi gyarlóságba botlunk. Hallgassuk  vagy olvassuk a híreket a közelebbi vagy távolabbi világunkról és kevés jelét látjuk ennek a jóságnak. Miért kell az ember jóbi szenvedésnek a részese legyen? Ha valóban ott van az isteni jóság az emberek lelkében, akkor mégis honnan származik a sok szenvdedés, megaláztatás, akkor mégis miért oly irgalmatlan a világ? Ha Isten az embert ilyen jónak teremtette, akkor honnan származik a bűn, mi az oka a sok gyarlóságnak ? Kérdéseinkre sok választ találhatunk és már-már nem győzzük a sok magyarázatot követni. Sok sok iskola, teológiai elmélet vagy tanítás kínálja a maga magyarázatát a felvetett kérdéseinkre és mindenki azt akarja, hogy meggyözzőn,besoroljon a tagjai közé.Mi pedig sokszor állunk és csodálkozunk, hogy nem a válaszok magyarázata a lényeges szempont, hanem egészen más. Nem a választ adják sokszor számunkra a kérdések, hanem minket akarnak megnyerni a válaszolóink.
     
    A felolvasott bibliai vers egy olyan történetből való, ahol az emberi gonoszság már elviselhetetlen magasságokig tört. A történet közismert. Az emberek bűne megsokasodott a Földön. A bűn elburjánzása miatt, maga Isten akarta kiírtani az emberiséget a földről. A haragvó Isten viszont felismerte a jóság jeleit egy emberben, Noéban.Éppen e jóságának tudható be, hogy Noé tudomást szerez az isteni tervről a bűn miatti bosszúállásról. Megtudta, hogy Isten özönvízzel akarja kipusztítani az embereket a földről és ennek a szomorú végnek egyetlen túlélési lehetősége az lehet, ha egy olyan bárkát épít ami túléli a hatalmas özönvízet. A mindent elpúsztító vízben csak az maradhatott életben, aki a bárkában helyet kapott. Noé embertársai mellett helyet kaptott minden élőlény is. Csupán a bárkában menedéket kapók élték túl a hatalmas özönvizet. A történet beszámol arról is, hogy amint az esőzések elmúltak a víz apadni kezdett. Ennek ellenére Noé még nem látott szárazföldet. Ahhoz, hogy megtudja mi van a bárkán kívüli világban, ezért az ablakon egy galambot bocsátott ki , aki hamarosan visszatért,mert nem volt hol leszállania. Várakozott egy pár napig, majd ismét kiröpítette a galambot. Nagyon boldog volt, amikor az zöld ággal tért vissza a bárkába. Ismét várakozott egy ideig és ismét kiengedte a galambot a bárkából, az már nem tért többet vissza a bárkába, nem volt már szüksége menedékre.A galambot háromszor repítette ki a bárkából Noé, hogy hírt hozzon a kinti világról és ekközben várakozott. Várta, hogy apadjon le a víz, hogy legyen hova partra szállani.  Noé várakozásának a célja az volt hogy apadjon a víz, hogy legyen élettere.
     
     
    E történetet olvasva szeretnénk ha mi lennénk Noé, akiben Isten felismeri a jóság jeleit és aki a gonoszság miatti bűntetést túléli szeretteivel a bárkában. Szép és megható ahogyan mi szeretnénk Noé lenni, de talán távol áll a valóságtól hogy mindenki gonosz lenne körülöttünk és csak mi érdemelnénk meg az élet jutalmát. Adventi várakozásunk egyik ismertető jele nemcsak az hogy felismerjük magunkban a jóságot, de meglátjuk másokban is ennek jeleit. 2oo8 adventjén  én nem tudom elfogadni azt ,hogy mindenki megérdemelné körülöttem az özönvízet, csak éppen én nem! Nem tudom elfogadni azt sem hogy az emberek bűne úgy elsokasodott volna a földön, hogy kiérdemelnék a végpusztító haragot. Amennyiben ez mégi s így is lenne, akkor sem tudok szembenézni nem tudok imádkozni egy ilyen bosszúálló haragos, bűntető Istenhez, aki megátkoz mindenkit csak éppen engem áld meg. Isten számomra nem  személyválogató hogy csak bizonyos Noéknak árulja el a titkát.  Azt már mindannyian tudjuk, hogy az özönvíz az egész Földet nem tudja elborítani, hiszen a Föld kerek - fűzöm tovább a gondolataim fonalát. Az meg egyenesen nevetésges a mai gondolkodó ember számára ha arra gondolunk hogy mekkora lehet az a bárka ahova annyi élőlény elfért, akiket az Isten túlélésre választott ki ? Egyértelmű tehát hogy itt egy ószövetségi szemlélettel és magyarázattal találkozunk.Anélkül, hogy erre bővebben kitérnék csupán jelzem, hogy e történetből sok mindent nem tudok egyeztetni a mai világképemmel. S talán mások is így lehetnek ezzel.
     
    A történet mégis kedves számomra, különösen most adventkor. Magam előtt látom Noét, amint várakozik hogy ismét kiröppenthesse a galambot. Magam előtt látom amint sürög-forog a nagy bárkában , hogy fenntartsa a rendet arra az időre amíg ismét partra szállanak. Szinte látom amint ácsolja még az özönvíz előtt a bárkát és eltudom képzelni, amint a nagy hullámok közt ide-oda csapódik a bárkája. Ahogy elmélkedem ,ízlelem e történetet olyan érzésem támad mégis, mintha finom kenyérmorzsát csipegetnék és  a finom morzsák közt egy kavicsba harapnék bele. Ez a kenyér bizonyára nem búbos kemencébe sült.Milyen ritka e mindent ömlesztett világunkban a búbos kemencében ropogósra sült kenyér! Futószallagon érkeznek a csomagolóba a kenyerek, és könnyen belehullhat egy-egy kavicsdarab a finom tészta közé. Senki sem veszi észre, a gépeknek nincs lelkük.A gép nem vétkezik ,mert úgy működik ahogy az ember beprogramozza. Az ember az, aki a gépeket beprogramozza.Az embert pedig Isten szabadnak és lelkes teremtménynek teremtette. S ahogy elszakad az Istentől kapott szabadságától és tudatosan vagy tudattalanul megetagadja az Istentől kapott lelkét, máris a bűn kísértésének a csapdájába esik. Még jó ha időben felismeri és időben hozzakezd a bárkaépítéshez özönvíz előtt időben, hogy legyen ideje bepakolni mindent ami fontos a túléléshez! Milyen jó, hogy ebben a bárkában lehet várakozni, mindaddig amíg ismét elhúzódik az árvíz.
     
    Erkölcsi érzékünk is azt követeli, hogy a bűnös nyerje el a jogos megtorlást, bűntetést. Ez igaz még akkor is, ha éppen mi magunk követjök el a bűnt. Ezért ismerjük fel ha vétkeztünk - és várjuk a bűntést, hogy vezekelhessünk, ha megérdemeljük. Ha elmarad a vezeklés a bűnt úgy hordozzuk magunkban, mint egy tövist a szívünkben, ami mind jobban és jobban gyengíti az életünket. Aki bűnt követ el, csak azután tud szabad lenni , ha megvallhatja és megbocsátást nyer vagy bűntetésben részesül. Igy állhat helyre a rend , körülöttünk vagy bennünk. Ha természetessé lenne a bűn, akkor megszűnne a tisztaság és a piszok közti különbség is, az édes és a keserű is azonos ízű lenne, nem lenne különbség hideg és meleg, sötétség és világosság között. Számolni kell tehát a bűnnel, nem seperhetjük a szemetet a szőnyeg alá, mert amiért nem látszik attól a fertőzés veszélye még mindig fenn áll. Ennek az erkölcsi rendnek a helyreállítója a történetben maga az Isten. Az Isten, aki haragszik a bűnre, aki megakarja semmisíteni a bűnöst- adja meg az ószövetség világa a magyarázatot az isteni harag okára. Az ember miután elveszítette az édent elfelejtette az édenből magával hozott jóságát is és e jóság helyére a bűnt a vétek került. Ezért ez a hatalmas indulat, ez az oka az isteni haragnak , a mindent elpusztítani akaró akaratnak. Ez az ószövetségi istenti arc ami odahajol Noé fölé is , hogy megmentse a végső pusztulástól. 
     
    Noé pedig ott volt a maga által ácsolt bárkában és várakozott arra hogy a galambot kirepíthesse, hogy többet tudjon a kinti világról, mint ami csak az ablakból látszik.Hányszor szeretnénk mi is többet tudni arról a világról amit mi is oly sokszor homályosan látunk! Bizony mi is milyen sokszor várakozunk arra, hogy feltessék elöttünk a világ biztonsága és szépsége.Várakozunk mindig valami többre, mint amit csak a nagy özönvíz idejében magunk által ácsolt bárka ablakából látunk. Milyen jó ha szabad szárnyú szelíd galambot is viszünk magunkkal a bárkába, amit kiröpíthetünk, hogy hírt hozzon a külvilágról! Testvérem! Milyen számunkra ez a várakozást? Milyen érzés a saját bárkánkban várakozni ? A nagy várakozásban elfelejtjünk, hogy mire is várunk, vagy csak örvendünk a váarkozásnak magának? Noé sem felejtette el hogy arra várakozik, hogy kilépjen a bárkából. Azt várta, hogy a szelíden  és szabadon szárnyaló galamb többet ne térjen vissza hozza, mert akkor azt jelenti majd ,hogy megnőtt az élettér.Noé várta, hogy ne térjen vissza többet hozza a galamb. Tudta, hogy ha nem tér vissza a madár akkor nem veszíti el , hanem majd a nagyobb szabadságban találkozik majd vele, és nem összezárva a bárkában. Tudta, hogy nem elveszíti azt akit elenged, akit már nem vár vissza a bezártságba, hanem éppen hogy megnyeri és maga is szabadabb lesz. Noé tehát várta a bárkából való kiszabadulás szabadságát.Várta már azt az időt maikor ismét kiengedheti a galambot, és örült amikor a galamb nem jött többet vissza.
     
    Kedves testvéreim! Adventi várakozásunkban engedjük közel hozzánk e történetet. Elmélkedjünk azon hogy mit jelent számunkra az egész történet maga és mit jelent a történetből egy egy számunkra érdekes rész. Erösödjünk meg abban a tudatban hogy az isteni jóság szikrája ott van bennünk is és minden emberben ott van. Végül vigyünk magunkkal szelíd és szabad galambot ha bárkát ácsolnánk mi is magunknak az özönvíz idejére. Mintha az adventi idő ilyen várakozás lenne, amikor mi is elszeretnénk hagyni a bárkát és ki szárazfödre szeretnénk lépni. Várakozunk azért hogy minden szép és minden jó dolog belteljesedjen amire várunk és hogy erőnkhöz tehetségünkhöz képest is képesek legyünk mások várakozásának eleget tenni. Legyünk bárka, ahol helyet adunk az özönvíz idejére a menekülőknek. Legyünk galamb ami zöld ággal a szájában repül a bárkához vissza. Legyünk száraz föld ahova Noé kiköthet és partra szállhat. Várakozásunk így teljesedhet be. Ehhez adjon Isten nekünk adventi lelket, erőt és szeretetet. Ámen
     
     
     
     
    December 06

    ".. teljes öröm van tenálad.." Zsolt 16,17

    " Megismerted velem az élet útjait, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség a jobbodon." Zsolt16,17
     
    - adventi elmélkedés-
     
    Szélesre tágult világunkban egyre megkérdőjelezhetőbbé vált az ismeret.Manapság - úgy érzem - egyre több dolgot kérdőjelezhetünk meg, amiről eleddig azt hittük, hogy ismerjük. Korábban azt gondolthattuk, hogy az ismeret a tudás egyértelmű birtoklása - amihez nem fért kétség. Mintha elhalványult volna valami bennünk, vagy körülöttünk ? Amiről korábban meggyőződéssel beszéltünk, sokszor azt vesszük észre, hogy feltételes módban, vagy inkább csak a lehetőségek szintjén ejtünk szót. Az ismeretről vallani helyesen már csak saját véleményünk hangsúlyozásával tudunk. Ez eddig is így volt, de mintha ezt nem vettük volna észre - mert,vártuk hogy valaki "átadja" nekünk e tudást, mint ismeretet.Mintha az ismeret megszerzése tőlünk független lenne, mintha csak "át kellene venni" valakitől ezt, mint ajándékot vagy árucikket. Hogy is állunk valójában az ismeret megszerzésével ? Saját tapasztalatunkra építve szerezzük meg, vagy szükségünk van valakire aki rávezet benünket, aki tanít, aki megismerteti velünk a dolgokat ? Talán egyértelmű sokunk számára, hogy az ismeret megszerzésénél mi is tevékenyen részt kell vállalnunk, mert hiába a tanító, hiszen ahhoz, hogy rávezessenek bennünket az ismeret útjára, nekünk is ott kell lennünk, mi is jelen kell legyünk, vagyis tanulnunk kell, ki kell vennünk a részünket az ismeret megszerzésében. Mindezek mellett mégis felvetődik a kérdés, hogy mi az ismeret? Maradt-e felismerhető jegye annak a tapasztalatnak, tudásnak,ami az ismeret hordozója számunkra ? Lám csupán egy pár kérdés amelyre a  válaszok különbözek lehetnek.
     
    A felolvasott szentírási vers egy olyan ismereteről szól ami az Isten-szerető ember számára egyértelmű , világos. "Megismerteted velem az élet útjait..." - adja meg az alaphangot az evengéliumi üzenet.Ismeretről van itt is szó - de egy egészen más ismeretről,mint amit az elmélet, filozófia vagy logika szemszögéből vizsgálnánk. Olyan ismeretről van szó, ami az élet útjaira vonatkozik. Ez talán még átláthatatlanabb, még kérdésesebb mint bármi más ! - állíthaná bárki jogosan. Miként lehet az élet útjait megismertetni ?Egyáltalán mit értünk az élet útjain , ami mindenkinek mást és mást jelent ? Akkor pedig hogyan értelmezhető ennek a különbözéségnek a megismertetése, amikor már sokszor az ismeretben sem értünk egyet. Szeretém hangsúlyozni, még egyszer, hogy a zsoltáros itt egy olyan ismeretről szól amit az isteni hit szemszögéből vizsgálhatunk . Először is- felvetődik a kérdés, hogy ki az aki megismereti velünk az élet útjait ? A hívő gondolkodó válasza erre a kérdésre: életünk adója Isten az aki megismerteti velünk az élet útjait. Ki ez az Isten, hol és hogyan ismerteti meg velünk az élet útjait ? Mit kell nekünk tennünk azért, hogy rávezessen bennünket erre az ismeret útjára ? Ezekre a kérdésekre már világos és érthető egyszerű válasz van ami a szeretetben és hitben található meg. Ha tovább elmélkedünk a szentírási versen, akkor a kérdésre a válasz még világosabbá lesz.  Azért ismerteti meg velünk az élet útjait az Isten, mert teljes öröm van nála.
     
    Akiben nincs teljes öröm az nem ismertetheti meg az élet útjait! Az élet önmagában öröm, az élet útján haladva pedig önmagában örömöt jelent! Az ismeret egyik tiszta forrása tehát az örömből fakad fel.  E felismerés mellett viszont világosan látjuk, hogy az ismeret forrása nemcsak az öröm hanem sokszor a szomorúság fájdalomé is lehet. A szentírási üzenet szerint viszont az élet útjának a felismerése öröm - hisz az élet önmagában öröm még akkor is ha fájdalmunk, szomorúságunk van! Az élet útjának a felismeréséhez ezt az örömöt ha keressük, az élet-örömöt, akkor megismerjük ez utat. Ez az öröm örökké tart és gyönyörűséges! Igen, mert forrása maga a gondviselő Isten !
     
    Isten az élet adója és megtartója megismerteti velünk az élet útját, mert teljes öröm van nála, és mert örökké tart e gyönyörűség. Szeretett tesvéreim, az adventi úton keressük és talaljuk meg, ismerjük fel ezt az utat ahol öröm van, ahol gyönyörűség van. Ezt az örömöt - mely az élet útján való járás felismeréséből fakad - osszuk szét hogy gazdagabb legyen. Merítsünk ez örömből vígaszt a gyászban, enyhületet a fájdalomban, hitet és szeretet Karácsony felé. Ámen