ApCsel 4,13 ... "Fel is ismerték őket,hoyg Jézussal voltak..."


A 3.000 lélek megkeresztelése az első keresztény anyaszentgyház meglakulása volt az első pünkösd alkalmából.
A pünkösdi történet szerint Péter meggyógyít egy sánta embert, majd utána bizonyságot tesz Jézusról. Majd beszél a bűnbánás és a megtérés fontosságáról és majd ennek az ajándékáról. A bizonyságtétele után börtönbe vetik ( érdemes elgondolkozni az ApCsel 3,23. versen, mint az egyik okra - talán - amiért börtönbe vetették..mert hajlamosak vagyok elfogultak értelmezni a pünkösdi történetet, viszont a tények itt egy "harcos" üzenetet is megfoglamaz az apostol)..a börtönből mégi smegszabadul az apostol mert felismerték hogy Jézussal voltak..

felismerni az embert
felismerni a Jézussal sétáló embert.

miként tehetjük mi is önmagunkat hogy felismehetővé váljon bennünk is a jézus-arcu ember ? -pünkösdi kérdés...
válasz: gondoljunk Jézus kettős parancsolatára: Szeresd az Istent és szeresd az embert.. - így válik bennünkis felismehetővé Jézus,így vesszük a szentlélek ajándákát..Ámen.

" ...lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre.Mindnyájan megteltek Szentlélekkel..."
ApCsel 2,3-4

Szeretett keresztény testvéreim! A pünkösd ünnepét színesen írja le az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv. A tanítványok együtt voltak, ugyanazon a helyen és "hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből ami betöltötte az egész házat", majd "lángnyelvek "jelentek meg amelyek szétoszlottak és a tanítványok apostolokká lettek, mert vették a szenltéleknek az erejét , töltekezve az isteni erőnek a hatalmával. Így történhetet hogy különféle nyelveken kezdtek beszélni , úgy ahogy a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Ezt a zúgást, ezt a hirtelen megmozduló égi jelenséget nemcsak az apostolok, de a sokaság is észrevehette, mert a különböző nemzetiségű emberek akik Jeruzsálemben összegyűltek a nagy aratási ünnepre mindenki a saját anyanyelvén hallotta őket beszélni.Ez valószínű zavart is lehetett, mert az emberek zavarukban egymástól kérdezték: " Mi akar ez lenni ? " .. majd mások azzal vádolták az apostolokat hogy "édes bortól részegedtek meg". Az első pünkösdkor is megmutatkozott az az emberi gyarlóság hogy amikor az ember valamit nem ért, előítélettel és vádaskodva határolódik el a számára ismeretlen jelenségek, dolgok elől. Ebben a zavarban Péter apostol hangos szóval szól a sokasághoz. Jóel prófétára utal , az "utolsó időkről" beszélve. Milyen érdekes, hogy amikor zavar , amikor érthetetlenség van, amikor összevisszaság van, az emberben önkételenül az "utolsó idők" gondolata tör elő. Péter apostol nagyszerű szónok volt - aki megérezte a sokaságnak a hangulatát, aki ráhangolódott a sokaság lelkiállpotára és arról beszélt ami figyelmüket lekötötte, ami érthető volt számukra. Egy "hullámhosszon volt a sokasággal", ahogy modani szoktuk - azért hogy amit mond az érthető legyen mindenki számára. Hiába beszélt volna már a beszéde elején arról hogy milyen csodálatosak azok a "lángnyelvek" amelynek világosságánál ő beszélni tud és amely mennyei hatalomnak a birtokában mindenki saját anyanyelvén érti a szavakat amit Péter mond.Beszélt arról az utolsó időről, amikor látomásokat lának az ifjak és a vének, amikor a földön az utolsó idők jelei mutatkoznak meg , a vér a tüz és a füstfelleg,amikor a Nap sötétté válik, a hold vérré és aki segítségül hívja e kegyetlen időben az Isten nevét az megmenekül e szörnyű végítéletben, az üdvözül. Majd beszéde eme bevezetője után a názáreti Jézusról beszélt, az ő kereszthaláláról. Jézus kereszthaláláról való beszéd szintén kapcsolódott ahhoz a képhez, amit előzőleg megfestett a végítéletről. Amint a végítélet idejében az egyetlen menekülést az jelentette hogy aki segítségül hívja az Istent az megmenekül és üdvözül, úgy Jézusról szólva is hangsúlyozta, hogy az elmúlás felett egyelten reménységet a hit ad.Ebből a a hitben pedig aki boldogan töltekezni tud, annak felvidul a szíve, annak újjong a nyelve, és teste a halál után is reménységben fog nyugodni. Aki eképpen ismeri meg az élet útjait, azt az Isten betölti örvendezéssel. Ennek a lelki örömnek pedig az alapja a Jézus követő élet. Amikor Péter befejezte a beszédét az őket hallgatók visszajeleztek az apostolnak. Tehát Péter beszéde nem volt hiábavaló. Követték figyelemmel azt amit mondott nekik. Nemcsak követték de meg is értették az üzenetet - majd rádöbbentek hogy az életükből hiányzik ez a lelki öröm amiről hallottak a hit és a Jézus-követő élet természetes létformájaként. A végítéletről és Jézus keresztrefeszítéséről szóló beszéd után a sokaságban voltak akik magukra ismertek, voltak akik észrevették hogy az ők életükből is hiányzik ez az öröm ez az üdvösségre vezető út, és szerettek volna erre az útra rátalálni. Ezek az emberek őszintén akarták e lelki örömöt, és ezért készek is voltak tenni. Így hát érthető hogy megkérdezték Péter apostolt: " Mit tegyünk ... ?.. " Mit tegyünk azért hogy a végítélet lelki gyötrelmeitől megszabaduljunk, mit tegyünk azért hogy felviduljon a mi szívünk is .. mit tegyünk , hogy ujjongjon a nyelvünk, azért hogy mi is őszintén segítségül tudjuk hívni az Istent, hogy megmeneküljünk.. ".. sok sok kérdés kezdődött eképpen " ..mit tegyünk... ? " És milyen jó amikor a kérdésekre megnyugató és eligazító választ kap az ember, mint akkor ott az első pünkösd alkalmával.. milyen jó amikor rátalál az emebr az üdvösségnek az útjára és milyen nagyszerű dolog amikor az ember a szentlélek ajándékával, isteni erővel töltekezhet ! Erről sem írni sem beszélni hitelesen nem lehet talán, mert hasonlít ez az isteni kijelentés ahhoz az állapothoz amit úgy nevezünk szeretet.. erről is hiába beszélünk, vagy írunk bármit, csak az érti és tudja hogy itt miről van szó, aki maga is tapasztalja a szeretete, aki maga is részese lesz a szeretetnek, aki maga is megetelik szeretettel. Ekkor pedig már felesleges minden szó, minden magyarázkodás, mert aki a szeretettel töltekezni tud ott már feleselegessé válnak a szavak is. Így volt ez az első pünkösd alkalmával is. Péter apostol a sok kérdésre mindenkinek ugyanazt a választ adta: " Térjetek meg és keresztelkedjetek meg".. megtérni a bűntől az áldozathoz, a csüggedéstől a reménység fele, a tagadástól a hitvallásig, a fájdalomtól, gyötrelemtől a boldogság az öröm fele... ha valaki azt kérdezné tőlünk hogy mit választunk a fájdalmat, a lelki györtelmet vagy a hitet a reménységet, akkor az egészséges ember az utóbbit választja, mert Isten ígéretet tett az embereknek a boldogságukra. A sokaságban pedig akik hallották e beszédet és akik megértették, akiknek eljutott a lelkéig ez az öröm-üzenet azok megkeresztelkedtek és ezeknek száma a 3000 lélek jelentette az első anyaszentegyházat, .. így történt az anyaszentegyház megalakulása.

A felolvasott ünnepi evangélium e történet kezdetére irányítja a figyelmünket, a "lángnyelvek" jelenségére és a szentlélek kitöltésére. Ezen kettős gondolat , szókép szólít meg ma minket 2008 pünkösdjén. Lángnyelvek .. mondjuk és legyintünk rá, mint sokszor felnőtt gondolkodású emberek. Ugyan már, legyintünk tovább mi lehetett ez , mit mond ez egyáltalán nekünk ma, mi az hogy lángnyelvek jelentek meg a levegőben... lehet hogy akkor ott ez megtörténhetet az Apostolok Cselekedetienek az idejében, de ma már egészen más a helyzet.. ma már nem "dőlünk be" ennek a beszédnek, hogy lángnyelvek jelenjenek meg a levegőbe.. s azt mondjuk utána szenltélek kiáradása, isteni erő.. és szintén hasonlóan értetlenkedünk, vagy lemosolyogjuk .. mit jelent ez ma nekünk a számítógépek a mobiltelefonok a teknika hatalmas nagy fejlődése világában.. Talán még emlékszünk gyerekkorunk "égő csipkebokor" történetére, amikor Mózest az Isten elhívta hogy szabadítsa ki a népét a szolgaság házból és ott is valami hasonló jelenségről hallottunk,hogy lángolt a csipkebokor, de nem füstölt és nem emésztett fela tűz... és ma már ilyen nincs.. mert e jelenséget még nem tapasztalta meg senki, akko rtehát nincs is okoskodunk tovább..

Szeretett testvéreim én ma a pünkösdi történetből mégis e két fogalmáról a lángnyelvekről és a szentlélek kiáradásáról beszélek nektek. Vajon ha Péter apostol ma kezdené nekünk az első pünkösdi beszédét, mint annak idején, a végítéletről beszélne számunka , és Jézus kereszt-haláláról, hogy végre elvezessen lélekben arra felismerésre, hogy mi is megkérdezzük tőle, .. "és akkor mi mit tegyünk....? ".. és milyen őszintén állanánk be mi is ama 3000 sorába, hogy vegyük a szentlélek ajándékát. A szentlélek kitöltésével kezdődik tehát a pünkösdi történet leírása és a szentlélek ajándékáról beszél akik lélekben megkeresztelkednek a bűnök bocsánatára és felvidult a szívük, ujjongott a nyelvük és testük majd reménységben nyugszik mert a lélek nem marad a halottak birodalámban..
A pünkösdi történetben tehát egy egységet alkot a szentlélek kiáradása, a lángnyelvek szétáradásában és a megkeersztelkedettek amint vették szintén a szentlélek ajándékát.. a pünkösdi történetben tehát a szentlélek kitöltésével kezdődik amikor a tanítványok apostolokká lettek és a szentlélek ajándékával végződik, azok számára kik megkeresztelkedtek és ez ajándáklba részesültek. Tehát akarva-akaratlan a szentlélek kitöltését és a lángnyelvek kérdését "nem hagyhatjuk ki" a történetből, ha meg akarjuk érteni mit is jelentett pünkösd, a Lélek diadalaként is nevezett ünnep.

Hadd kérdezzem meg önmagamtól és mindannyiunktól a következőket : hol van a szentlélek befogadására való készség a mi életünkben ? Ha kiáradna a Lélek lángja ma is ránk, mennyire lennénk képesek meglátni és megérteni a mi saját anyelvünkön az üznetet ami Isten szeretetét hírdeti ? Vagy annyira közmbösökké lettünk, annyira leköti figyelmünket a mindennapi világunk, hogy nem marad időnk saját lelkünkkkel foglalkozni , azért hogy ujjongjon a szívünk és reménységben éljünk ?

Hitem szerint a tiszt emebri lélek mélyén ma is képes a mai ember meglátni a lángnyelveket... hitem szerint a szentlélek ajándékát ma is minden emebr magához veheti ha őszintén és tiszta lélekkel hívja az Isten és ez a hívás nem marad válasz nélkül... hadd mondjam én is a mai pünkösd ünnepén Péter apostollal: "figyeljetek szavaimra ".. tegyük hát készésgessé a lelkünket e mennyei fény befogadására ma is, a mai pünkösd ünnepén is. Mindezek mellett ne feledkezzünk meg arról hogy a Lélek diadalának az ünnepe az egyház megalakulásának az ünnepe is, mert ott van és ott lehet Jézus testéről az egyházról beszélni igazán ahol megtisztult lelkű emberek, mint élő kövek lelki házzá tudunk épülni, amikor készsségessé tesszük magunkat arra hogy tiszta , makulátlan legyen a lelkünk, hogy képes legyen befogadni az áldásokat. Egyháztagank lenni tehát elsősorban azt jelenti - pünkösdi szóhasználattal szólva - hogy megtérek és megkeresztelkedem, vagyis mai szavakkal, megtérek mindennapi útaimtól a templom fele, az imádság ösvénye felé vezető útra és megkeresztelkedem, vagyis kitárom a lelkem a mennyei magasságok előtt, mert "nemcsak kenyérrel él az ember, hanem midnen Igével ami Istennek szájából származik"

hadd zárjam szentlélek erejére való feltöltődés óhajának a gondolatával eképpen:

dadogó lelkünkben
sajog hitünk csendje
- sebes szavaink bekötözve -
néma sötétségbe öltöztetve
gyógyító Fényeid keresem
hogy beragyogjon pünkösd rendje
...
áradjon szét a Lélek ereje közöttünk
gondviselésed örködjön fölöttünk..

kint dörög és viharzik és fúj a szél.. és jég is esik...
ezért csak egy imádságnyi lélegzettel írom e pár sort
remélem eljut még
Isten áldja Lélek embereit és áldja meg a hívő jóakaratot

pünkösdre készülve egy szívvel és egy lélekkel mondjunk hálát az életünkért és bizakodjunk a jövő reménységében

" Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve" Ap Csel 10,27

Pál apostol az evangélium "kommunikátora", hírdetője. A kommunikáció világnapja alkalmával egy rövid elmélkedés idejéig figyeljünk rá, az apostolra. Kommunikáció - hírközlés,tájékoztatás, üzenet-közvetítés, kapcsolateremtés.... beszélgetés. A keresztény kommunikáció személyes.

A fenti bibliai versben Péter apostol apostol beszélgetett az emberekkel. Azt a történetet az Apostolok Cselekedetei a Saul megtérése után jegyzi. Mi is történt valójában a damaszkuszi úton ? Saul egy olyan információnak került a birtokába ami megváltoztatta az életét. Jeruzsálembe meg aholhallja amint Péter beszámol a pogányok megtéréséről.   Tudomást szerez Péter látogatásairól és ászreveszi ,hoigy Péter beszélgetett az emberekkel. Talán ekkor ismerte fel az élethivatását : neki is ezt kell tennie: beszélgetnui az emebrekkel, kapcsoltba lépni velük, majd tartani a kapcsolatot.  Talán a mai kor kommunikációjának az egyik ismertetőjele a személyetelenség, csupán a hírközlést a tájákoztatást, az üzenet-közvetítést tartja egyetlen "üdvös" dolognak de elmarad a kapcsolat-teremtés,elvesztődik az ember az üzenet közvetítésében. Mintha egyetlen dolog lenne a lényeg: maga az üzenet, valamit a helyes és hatékony csatornák kiválasztása ennek a továbítására, de mintha lényegtelen lenne az hogy az "adó" és a "vevő" az maga az ember.

Kérdésfelvetés: " az üzenet van az emeberért, vagy az ember az üzenetért" ? Az evangélium üzenete az emberért van. Ez az üzenet - hitünk szerint - magától a Szeretettől, az Istentől származik.

Vagyis a kommunikáció nemcsak ember és ember között , de Isten és ember között is élő valóság. Viszont hiába üznet az " Adó", ha nem tartja az ember tisztán a "csatornákat" , ha nem tekint lelke mélyére, és hogy képessé tegye önmagát ennek az üzenetnek a "felfogására" , "befogadására" vagy ha nem akar tudomást venni erről , mert nem tartja önmagát "vevőnek". Kérdés :mennyire hiteles, a személyességen túl mennyire és miként lehet "felismerhető" ez "üzenet vétele" !

A kommunikációnak látható eredménye van - hiszen az üzenetet nem lehet "eltitkolni"... "mint égű tűz" a csontokban ( Jeremiással mondva)... az információ megváltoztatja az emberi gondolkodást, alkalmazkodó-képességet, világnézetet, életvitelt, stb.. vagyis látható jele van. Ezeket a jeleket pedig kisúgároza akarva akaratlan a "vevő" önmagából, vagyis valamilyen formában továbbítja.

Hitem szerint a gondviselő Isten üzenetének a lényege a szeretet, amit a hit ajándékával , a reménység "csatornáján" közvetíti az ember részére szüntelenül, ennek jeleiről pedig tanubiznyságot tesz az az ember aki lehet, hogy tudámást sem vesz erről az üzenetről,de eszerint él. Az istenti üzenet sokszor észrevétlenül jut el az emberhez, sokszor nem is tudatosul az emberben ennek a lényege csak a hatását lehet "mérni" amire erre az ember sokszor öntudatlanul válaszol is.

A kommunikáció témájában a fentebb említett kérdések,akkor nyernek értelmet és létjogosultságot, ha szétáradnak, szétfénylenek az ember és ember közötti kommunikációban, emberi kapcsolat-tartásban. Jézus szavai " a szombat van az emberért" (és nem fordítva) hasonlatára " az üzenet van az emberért" ( és nem fordítva).

Pál apostol, ha csak hírdette volna az evangéliumot, de nem beszélgetett volna az emberekkel, ha nem került volna személyes kapcsolatba velük, akkor kevés valószínűsége lett volna annak, hogy megértsék azt amiről nekik szólott. Tehát a kommunikáció nem egyirányú , hanem kétirányú folyamat. Ezért is imádkozik a hívő lélek Istenhez, hogy megköszönje azokat az ajándékokat amelyeket a szeretet üzenetéből olvasott ki, fogott fel, értelmezett, fogadta be az Örökkévalótól.

Isten országának a "kommunikátora" maga Jézus, aki az "Ige". Testté pedig úgy lett amiképpen a tanítványai megvalósították Isten országát , ami közöttük és bennük volt. Kérdés , hogy mit értünk ma ezeket a kifejezéséseken, fogalmakon, jelentenek-e egyáltalán valamit számunkra , vagy hogy miként értelemezzük ? Ezért is van oly nagy szükségünk a kommunikációra, hogy mindinkább megközelítsük az üzenet megértésének a lényegét. Ez pedig kedves barátaim, beszélgetéssel, az ember felé való alázatos odafordulással kezdődik . Lám Pál apostol beszélgetve ment be Kornéliusz házába, ahol sok embert talált ott összegyűlve, és első mondandóját így kezdte :" ..nekem Isten megmutatta hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek, vagy tisztátalannak".. a kommunikáció az egymás kölcsönös tiszteletével kezdődik, amikor előítélet nélkül tudunk közeledni embertársainkhoz akik fele üzenetünk van.

Még valami : nemcsak "adóra", és "csatornára" és "vevőre" de "üzenetre" is szükség van a kommunikációhoz. :-)

Készülés a temetési szolgálatra

" Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvígasztalódni"
Zsolt 77,3
" ..mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk ..." 2 Kor.5,7

" Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által... " Ján 17,11

Tudtuk már hetek óta, tudtuk már hónapokon keresztül. Tamáska elaludt és nem ébred fel. Imádkoztunk érte, imádkoztunk a szülőkért. S most itt állunk megrendülve a kis koporsója mellett. Végtisztességet adni egy kisgyermeknek. Osztozunk a szülők és a hozzátartozók fájdalmában. Velük együtt sírjuk el könnyeiket és szeretnénk vígasztalást nyújtani , akkor amikor érezzük hogy gyengék a szavak, érezzük hogy szavaink kiüresedtek, mert fájdalmat okoznak a fájdalmas kérdéseinkre választ nem találó zokogó emberi lélek falán. Megrendülve állok meg én is és a szolgálat teljesítésének a kötelessége mellett az együttérzésnek és a vígasztalásnak a szavait is kívánom szólani a gyászos család és a végtisztességet tevő gyülekezet részére. Szolgálati kötelességem mellett én is elsírtam gyászos könnyeim annak a fiatal családnak a fájdalma miatt akik eskető és keresztelő papja is voltam íme most a fájdalom mellett beszélnem kell a kisgyermekük temetésén. Sok sok érzés fakad fel mindannyiunkból és kibeszélhetetlen nagy a az a lelki fájdalomami ránk telepedik. Az amit a zsoltáros így fogalmaz meg "Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatalnul, de lelkem nem tud megvígasztalódni." Hogyan lehet hát vígasztalást szólani amikor a lélek nem nyer vígasztalást a nyomorúság idején ? Itt a végtisztesség ideje van, a vígasztalódáshoz idő kell. Az elmúlás fölötti fájdalom vígaszát egyelőre képtelen befogadni a szülői lélek, a végtisztséget tevő gyülekezet. A vígasztalásra pedig szükség van, mert az örök fájdalom felemészti az embert, vígasztalásra szükség van, mert a fájdalmak felemésztik az embert. Úgy szomjazzuk e vígasztaló hitet mint szomjas az italat , éhes az ételet, didergő a meleg takarót, vagy hőségben az enyhet adó árnyékot. Úgy szomjazzuk a vígasztalást és mégis mintha lebénult volna a lelkünk, mert hiába tartjuk fel éjjel kezünk lankadatlanul, úgy érezzük hiába imádkoztunk éjjel és nappal, mert lelkünk nem kap vígasztalást . De mégis talán van egy vígaszunk: talán van mégis egyetlen vígaszunk, egyetlen vígaszunk marad a hitünk amibe belekapszkodhatunk. Egyetlen vígaszunk a hit marad számunkra , amiről oly nehéz beszélni fájadalmak idején, pedig éppen ekkor van a legnagyobb szükségünk rá.

Nagy szükségünk van e vígaszra, ezért szólok hát egy pár szót erről a vígasztalást nyújtó hitről. A hitről, ami nélkül elviselhetetlen lenne a lelki fájdalom, a hitről ami tovább dobogtatja a fájdalmas édesanyai és édesapai szívet. A hitről ami a fájdalmas lelket talán nem is gyógyítja meg, de segíthet együtt élni e fájdalommal. A hitről szólok amivel elengedhetjük e kisgyermeket az örökkévalóság útjára.Arról a hitről beszélek ami a lélek mélyén a felfakadó fájdalmak idején együtt kavarog bennünk a fájdalommal. A hitről szólok ami bennünk van, a lelkünk mélyén van, ott van életünk minden pillanatában, örmben , fájdalomban, nyomorúságban. Ez adhat csak erőt elviselni a sokszor elviselhetetlent is. A hit erőt ad, a hit vígaszt nyújt, a hit bátorít, a hit ráirányítja figyelmünket, hogy "erős a szeretet mint a halál". Ezzel a soha el nem múló szeretettel, ezzel a soha meg nem haló, el nem múló , ki nem hunyó szeretettel tapasztalhatjuk meg e hitet. A fájdalom és nyomoruság idejében. Azt mondom hit - pedig azt szeretném mondani hogy csend. Azt mondom hit - pedig arról beszélnék, hogy fény és világosság. Azt mondom hit - és keresem a szót, azt a foglamat amit a fájdalom a gyerek-halál a megrendító fájdalomban eljut az emberi tudatunkhoz, amit meghallunk és ami reménységet ad, reménységet ahhoz az élethez amit már a szeretett gyermek elvesztése után vár a szülőkre elsősorban. Beszélek a hitről, mint élethitről, hogy az elmúlás nagy kereszthordozása után is van élet és van jövő és van újrakezdés. Beszélek a hitről , ami beragyog abba a világba ami az emberi szem számára láthatatlan, ami arról győz meg hogy az emberi életünk elmúlása után is van élet, van lét - csak ez a létforma sázmunkra itt e földön felfoghatatlan és ismeretlen. Milyen szívhez-szólóan fogalmazta meg Vörösmarty Mihály "Kis gyermek halálára" című versében ezt a hitet, ezt a földi élet utáni életet : ..

"S amely napok tetőled elmaradtak
Add a szüléknek vissza. Ők együtt
Éljék le te megszakasztott életedet
És míg porodra hintenék virágot
Lebegj te őrző angyalként fölöttük."

Ugyanerről a hitről Pál apostol így üzente a korinthusiaknak : " mert hitben járunk nem látásban. De bizakodunk.."
Bizakodunk...e bizalom soha nem szégyenít meg ... Bizakodunk.. Bizakodunk... bízunk, abban hogy a Gondviselő Isten oltalmába veszi az elhunytat ..bízunk abban hogy a szülők lelkében megerősíti a gyászt elviselő hitet .. mi e végtisztességet tevő gyülekezet imádkozunk az elhunytért és imádkozunk a gyászoló családért. Hitben szeretnénk járni nem látásban - hogy a szívünkkel lássunk , mert erős a szeretet, mint a halál.

E szívbeli látással szól hozzánk Jézus főpapi imádságában , utolsó imádságában:

" Többé nem vagyok e világban"... milyen ez a világ ? milyen az a világ ahol élünk ? Közel van Isten országához, ami közöttünk, bennünk van ? Miként tehetjük ezt a világot Isten-közelibbé ? .. és miképpen lesz elviselhető ez a világ a nagy fájdalomban ? miképpen tudjuk megőrizni e kis ártatlan kisgyermek emlékét ? - Emléke ott lesz majd abbn az örömben amit rövid élete folymán adhatott azoknak akik ismertük őt. Emléke ott marad a kis keze szorításában amivel megragadta szerettei kezét. Ezt a kézfogás bár megszakad, de az emlék tovább fog élni. Őrizzük meg szép emlékeit és maradjon meg számunrk az a szeretet amivel fogadta e gyászoló család az életbe, maradjon meg az a szeretet mivel szeretette az övéit. Az a szépség és az a kisgyemeki jóság aki ő volt számunkra maradjon mélyen a szívünk mélyén és köszönjük meg az Istennek hogy őt adta számunkra. Az ő emlékét őrizzük meg úgy mint akiért gyülekezeti közösségünkben is imádkoztunk. Ápoljuk tovább az ő emlékét aképpen hohgy ezután is imádkozni fogunk a gyászolókért és a betegekért, ápljuk az ő emlékét úgy hogy Isten fele fordulunk nagy kimondhatatlan fájdalmunkban és kérjük hogy adjon erőt, elviselni a nagy fájdalmat. Ő már nincs ebben a világban - de mi e világban vagyunk.

A kicsi Tamáska nem akart és nem akar most sem fájdalmat okozni senkinek. Nincs többé e világban .Bármennyire fájdalmas el kell fogadnunk ezt a tényt. Jézus viszont nem áll meg a tények puszta elfogtatásával, mert hitben élünk nem látásban: ..életének utolsó imádságát így folytatja " de ők e világban vannak... ".. vagyis élete utolsó imádságban azokra kéri a segítséget akik itt maradtak nélküle... e világban maradtak azok akik őt nagyon szerették és ezután is szeretni fogják .. a gyászos szívű szülők és nagyszülők, a dédszülő, a rokonság, a barátok a szomszédok, e végtisztességet tevő gyülekezet.. forduljunk hát egymás felé e nagy fájdalomban és mondjunk vígasztlást a gyászolóknak , fordulunk egymás fele és imádkozzunk kö9zsen az elhunytért és egymásért... ezzel a jézusi imádsággal emlékezzünk az eltávozóra és őrizzük meg az ő emlékét eképpen . Jézus tudta az útját: halála az Atyához, a mennyei Atyához ment.. és ezek után imádkozni tudott azokért is akik hátra maradtak és őt gyászolták: " tartsd meg őket a Te neved által.."

A szívbeli látás tud csak ilyen hittel szólani - amit elfogadni oly nehéz, de egyetlen vígaszt ez nyújthat hogy az eltávozó lélek az Istenben lel végső nyugalomra. Ez a hit adhat csak vígaszt, hogy az eltávozó kis Tamáska nem a semmi vész el, nem a megsemmisülés útvesztőjébe távozik, hanem ahhoz az Istenhez tér vissza aki teremtette a földet és a mennyet és aki porból formálta ugyan az emebrt és ezért porrá is lesz, de mindenkibe lehelte az Ő szentlelkének a lehelletét mely istenti fény , mely isteni szikra soha ki nem alszik, soha ki nem huny és örök élete van.

Istentünk adj örök nyugodalmat az elhunytank és a fájdalomban összetört megrendült családnak hitet és vígasztalást.

Ámen

 "..megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat.." Lk 24,45

Áldozócsütörtök. Ünnep, amit  a keresztény unitárius káténk így értelmez : " a tanítványok öntudtara való ébredése".  Lukács evangéliumának  az előb idézett bibliai versének üzenetével cseng össze ez az értelmezés. Az öntudatra való ébredés egyik jele az értelem "megnyílása". Mit is jelent ez valójában ?Öntudat, megnyílt értelem. Sok példát lehetne felhozni arra nézve, hogy mit is jelent ez. Az öntudat az értelem egyik gyümölcse. Az az ember aki "öntudatra ébred" tisztán látja a maga helyét az életben. Felismeri, hoyg az élet nélküle is mehet tovább, de ami a legfontosabb : felismeri, hogy ebbe a csodálatos emberi létbe, amit életnek nevezünk, hol van az ő jól m,eghatározott helye. Mi az amivel ő a létet szebbé ,boldogabbá szeretet-teljesebbé teheti. Felismeri önmagában azokat a tálentumokat, amelyeket kamatoztatni ajándékozott számára az Isten. Lelkének csodálatos csendjére és mélységére érez rá, megtapasztalja azt a sját jóságát amivel őt Isten életre hívta, amivel célt és értelmet adott az ő életének és amit ha szétoszt Isten-közelibbé teheti az életet.

Áldozócsütörtök, a tanítványok öntudtara való ébredéséről szól. Öntudat nélkül pedig nincsen értelem. Elöszőr saját tudatomra kell ráébredjek ahhoz, hogy hogy megértsek valamit a körülöttem levő világból. Figyeljük meg a kisgyermekeket ( akikről Jézus azt mondta hogy az övék a mennyek országa ):milyen rácsodálkozó figyelemmel szemlélik a gyerekágyukban feküdve a maguk kis világát ! Figyeljétek: milyen boldogak, milyen mosolygósak amikor felfedezik saját kezüket, és milyen boldogan mozgatják saját újjacskáikat,aztán milyen boldogak amikor valamit megfoghatnak, megragadhatnak és felismerik hogy ezt ők teszik ! De milyen nagy boldogság sugárzik az arcukról amikor az első szavak gügyögései után az első mama és tata elgügyögése után saját nevüket is elmondják és önmagukra mutatnak ! Majd milyen leírhatatlan boldogság rí le róluk amikor az első szavakat leírják, kiolvassák! Az emberi élet folyamán folytathatnánk a példákat tovább, hiogy az ember miként fedezi fel önmagát, (öntudtara ébred )miként csodálkozik rá arra hogy neki is van szabadakarata, és hogy cselekvő-képes! Az öntudatra való ébredés első jele az amikor az emebr felismeri önmagában az Istentől kapott adományokat amelyekkel része lehet az Isten országa építésének(mely közttünk bennünk van )

A tanítványok öntudatra való ébredése,  annak a felismerése volt, hogy a jézusi evangélium hírdetése és megélése rájuk bízattatott. Ezért volt fontos hogy értsék az Írásokat, ezért nyitotta meg Jézus az értelmüket. Nem lehet elmagyarázni olyan dolgot amit nem értünk - így voltak a tanítányok is - ezért volt fontos számukra az első áldozócsütörtök. Az jézusi tanítványok öntudatának a felismerését ünneplejük áldozócsütörtökön. Az evangélium megértésének a felismerését , a jézusi tanítványság felismerését. Az örömüznet felismrését, megértését, és gyakorlásának lehetőségét, a szeretet megvalósulását.

Áldozócsütörtök csupán az "értelem ünnepe" lenne ? A válasz határozott nem. Nézzük csak meg - az öntudtara való ébredés csupán értelmi tényezőkből áll ? Csupán az emberi értelem járul hozzá ahhoz hogy öntudatunk legyen ?, vagy van a tapasztalati világon kívüli más dolog is ami ráébreszt önnön magunkra ? Ha így lenne, akkor tudományos képletekben beszélnénk és nem vizet, hanem a hidrogénnek és az oxigénenk a vegyületét innánk, reggel pedig pontos sázmokban mérnénk a fényerősséget és nem neveznénk pirkadadatnak, hajnalnak, de nem tudnánk képletekbe önteni a virég illatánka az élményét sem...Az öntudtara való éberdésnek van tehát élménye is ! Mint amikor a kisgyermek számára élményt jelent amikor felfedezi a saját ujjacskáit hogy ő mozgatja és ő az aki leírja a szavakt és kiolvassa a betüket, számokat.

Az öntudatra ébredés élménye, a megnyílt értelem öröme - áldozócsütörtök. Annak az öröme, hogy megérti az ember az evangéliumot,a szeretet öröm-üzenetét. Minden élmény és minden bölcsesség, tudás felülről száll alá, azért kell nyitott értelemmel
 befogadó-képesek lennünk az öntudat ajándékának a befogadására. Az öntudat ajándék - a Lélek ajándéka, amit csak az kaphat aki nyiott értelemmel képes befogadni az üzenetet. Képessé kell tennünk magunkat az üzenet befogadására, amit majd pünkösdkor a kettős tüzes nyelvek és harsonák egy-akaratában szól majd felénk.Képessé kell tennünk magunkat az áldozócsütörtöki üznet befogadására, ha örvendenzi szeretnénk, ha a pünkösdi Lélek ajándékát óhajtjuk, az egy nyelven való szólásm megértésének az ajándékát. Minden bölcsesség felülről származik,Isten az aki adja e bölcsességet- az ember ha képessé teszi önmagát e bölcsesség befogadására akkor áldásban részesül. Ezért írja az Írás hogy Jézus felment a mennybe. Mutatja az irányt - a porból az ég felé, a földtől a menny felé, az elmúlástól az örökkévalóság felé, a hitetlenségtől a hit felé, a véges emberitől a végtelen isteni felé.

Kedves testvérem - legyen boldog ünneped - adja meg a te hited szerint Isten a te üdvösségedet! Tekints a mai nap felfele, az elmúlás felől a halhatatlanság felé. Vedd észre hogy a te földi életed is múlandó ezen a hideg sárgolyón és engedd hogy megérintsen és felemeljen a "végteleneség érzete". Ha tudatosodik benned saját elmúlásod, engedd hogy felülről áradjon beléd a az isteni fény,a mennyei boldogság ajándékában , élményében legyen neked is részed ! Nyisd meg értelmed a mennyie szépségek előtt, a hitnek áldásai előtt, engedd hogy meglássa a körülötted levő világ a téged megszépítő áldásokat és ezeket oszd szét gazdagon , hogy boldog légy, hogy megvillanjon az öntudat szikrája benned is, hogy jézusi tanítvány lehess magad is.Öntudat nélkül nem tudnád mi a boldogság- áldozócsütörtök nélkül idegenül hangzana a pünkösdi szózat, a kettős tüzes nyelvek,és harsonák meglátására és meghallására vak és süket lennél áldozócsütörtöki öntudat nélkül. Ne szegényítsd meg önmagad az áldásoktól, amelyek boldoggá tesznek téged is!

A tanítványok a városban maradtak " amíg fel nem ruháztattak mennyei erővel" (Lk 24,48), ezzel az erővel vehették magukhoz JÉzus utolsó áldását "miközben eltávolodott és felvitetett a mennybe" ( Lk 24,50)

Áldozócsütörtökön  - áldozzunk az Örökkévalónak. Életünk oltárára tegyük fel önmagunkat - áldozzuk oda mindazt akik mi vagyunk, hogy mennyei erővel mi is felruháztassunk : öntudatra ébredjünk és magunk is értsük az Írásokat, hog üdvösségünk legyen.

Ámen

" Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! " 2 Sám 1,25

Egy bánatos szívű édesanya, édesapa, testvér, nagyszülő, rokonok és barátok imádkoznak együtt , kérve a gondviselő Istennek az áldását az élőkre és az elhunytakra egyaránt. Imádságukban arra gondolnak, aki már nem lehet közöttük e földi létben. Gyászos szívüket mardossa a fájdalom és a hit gyógyító reménységében keresnek vígasztalást. Egy évvel ezelőtt még hallották a hangját a telefonban, miután Izraelből csörrent meg a telelfonhívás, amikor az Erdélyben élő szüleivel, az itthoniakkal  beszélgetett, egy évvel ezelőtt még a sok barát megveregethette a vállát és  magukhoz ölelhették azt akiért ma imádkoznak és gyászos könnyeket hullatnak. Nyárádszeredában a gyászos szívű nagyanyja kulcsolja imára a kezét rá emlékezve, gyülekezeti közsségünkben. Szászrégenben a gyászos szívű szülei, Tel Avivban testvére és bajtársai kérik az Istent, hogy adjon számára örök üdvösséget. Néhai  Knor Simon gyerekkorát Erdély hegyei és völgyei között töltötte édes szüleivel majd ifjú emberként ősei földjét választotta otthonául, ahova tanulmányait ment folytatni. Kiskatonai szolgálata előtt két héttel őrségben találta az életét kioltó puskagolyó és így tanulmányait nem folytathatta tovább. Az egyetemi padok már hiába várták vissza két múlva. A  szép jövő, amit megálmodott és amely szép álmokat vele együtt reméltek, azok akik őt nagyon szerették itt e földi létben már nem teljesedhet be.  Az ószövetségi Dávid király Jónátán nevű barátját sírató gyászos énekével sóhajtunk fel mi is : " Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! " A szomorú sóhajtások mellett  fakadnak fel  a szerető szívek fájdalmában a vígasztalás reménysége is. A reménységet már nélküle él tovább, a reménység, hogy Isten rátekint a megszomoró szívűekre is és örök oltalmat nyújt azoknak akik örökre Hozzá távoztak. Mi lehet a gyászos nagyszülő, szülő, testvér reménysége ? Mi lehet a hősök reménységének az élethite ? Hogyan tudunk emléket állítani az eltávozónak a gyerekkorának a kihűlt léptein ? Emléket, arról hogy itt élt és hogy szererette az Istent, fiatal volt, tele tudásvággyal és jókedvvel, hithűséggel és hogy a kiskatonai szolgálata közben  a múltja örök múlttá lett és e földi létből a jövője  átívelt az örk békesség és örök szeretet honába, az üdvözült lelkek között Isten közelében. A gondviselő Isten adjon számára csöndes pinehést és hozzátartozóinak mennyei vígasztalást az egy év elhunyta után . Az elhunyt legszebb mennyie álma , az örök béke és legszentebb hite a szeretet, ebből  legyen részük a hozzátartozóknak és mindenkinek aki kegyelettel gondol rá ! Isten legyen vele, Isten legyen velünk ! Ámen

a mai nap a fenti blog címen angolul jegyeztem be.
... minthhogy lefordítanám az ott beírtakat inkább egy Berzsenyi szakaszt másolok ide be, pesszimista de gyönyőrű vers sorok:

" Látja, és keblét gyönyörűn bezárja
Nem szeret semmit , de nem is gyűlölhet,
Szíve óhajt még, de üres vadonban
Hall ki nyögése"

"Barátimhoz" - c vers mely íródott 1804-1818 között (utolsó szakasz)

U.i.
Ha valaki tud reménységes Berzsenyi sorokat örmmel olvasnám

 A vers  utolsó szakasza:

" Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!
Elődeidnek szép kora visszatér,
Csak lelekeden tartsd, mennyi sok szent
Vérbe került az igaz dicsőség"

- mi a gondviselés ---- bizakodó hit és cselekedet---
az ember ---
hogyan ?----  válaszol az isteni megszólításra---
-mi szükséges ehhez : érzékeny, élet-szerető lelki emberek hallják meg e megszólítást---
gondviselés - rábízni magunkat a reménységre .. de mindezt nem tétlenül...
--- szentírási történet ( Mózes születése).. a "gondviselés eszköze" a fáraáó lánya...

Szabó Lőrinc - Ima

"Mert azt vesztettem, a csöndet, a belső
szabad időt,
azt, hogy órákat eltötlhettem egy-egy
virág előtt.
Bűn volt a lélek ráérése? Az lett !
S mégis vigasz,
hogy a sok külső parancs csak máé,
az örök: az !

Óh ,áldott csönd, termékeny álmok, édes,
messszi magány,
térh meg hozzánk a megpróbáltatások
s rémek után,
s jőjjön a biztonság, jöjjőn a győztes
 remény veled,
hogy nem szenvedtünk hiába, sem én sem
a többiek! "

gondviselés - "biztonság", "győztes remény" , mert nem vagyunk egyedül , testvéreink vannak akikre számíthatunk áés akik szintén sézmíthatanak ránk...

Ámen

"A fáráó leánya így felelelt : Eredj! A leány elment és a gyermek anyját hívta oda"
2 Móz 2,8

Mózes születésének a története szép szentírási példája az Istenben hívő édesanyai szeretetnek.
A fáráó kegyetlen parancsát teljesítette az édesanya de oly módon hogy nem ölte vízbe a gyermeket, hanem egy gyékénykosárba tette.
Amikor már nem volt kire rábízni, az ártatlan kis gyereket, hogy gondját viselje -- az édesanya Isten gondviselésére bízta a gyermekét
Az istenti gondviselés az érző emberi lelkek mélységében szólítja meg az embert -- így hívta életre az együttérző szeretet érzését is a fáráó lányának a szívében. Az édesanyai szeretet átsúgárzott a Nílus vízének a hullmázásain keresztül. Isten oltalmára bízta az édesanya a gyermekét. Az isteni gondviselés eszköze volt a fáráó lánya , aki meghallotta a kisgyermek sírását a víz csobogásain keresztül..az édesanyját hía a kisgyerek mellé. Az isteni gondviselés eszközei - érzékeny, bizakodó, élet-szerető emberek. Az édesanyák hite élővé formálja a reménységet . Az édesanyák reménysége nem mostoha, az édesanyák bizalma életmentő. MInden édesanya mellett van ott van a fáráónak az a lánya aki a néma szavakból, a gyermeksírásból is ért és aki Isten megszólítására válaszolni tud - így lesz a gondviselés eszköze. Legyünk hát mi is az gondviselés eszközeivé, s hogy ezt megértsük, megérezzük, megtapsztaljuk forduljunk az édesanyák felé akik jó tanácsaikkal, szeretetükkel imádkozni tanítanak. Szeressük az édesanyákat - akikért maga Isten szólít meg bennüket: legyen hát halló fülünk a hallásra, és látó szemünk a látásra, értő értelmünk és hitre kész lelkünk. Igaz, bár isteni megszólítás meghallására süket, közömbös lelkünkkel is szerethetjük az édesanyákat, viszont sokkal gazdagabb és színesebb az az élet ahol az édesanyákért is imádkozni tudunk: Istenünk áld meg az édesanyákat!