2009,  három unitárius kiadványáról,  röviden

“ És lehajolva tovább írt a földre…” Jn 8,8

 

Amikor megtörik bennünk a csend, ajkunkra festi bánatát a szó. Csak legyen aki meghallgasson … Ha nem lenne senki, akiknek elmondanánk a lelkünkben megtört csendet , talán örökre ajkunkra száradna a bánat. De sokszor el sem lehet mondani azt ami fáj, sokszor e megtört csend adja a lefájdalmasabb magányt s egyben a lehetőséget  az alkotáshoz. Az alkotáshoz magányra van szükség. De mit érne a legszebb szimfónia is ha nem kerülne emberek elé, mit érne a legszebb festmény is ha senki sem nézné meg, a legszebb költemény ha senki sem olvasná el ? Igen, az alkotáshoz csendre, magányra van szükség, az elvégzett alkotásnak pedig csak a nyílvánosság ad értelemet. A lelkünkben megtört csendről pedig azért is jó írni, mert lassan lassan rájövünk arra, hogy szeretteink lelkében is darabokra hull a csend. Az írás eképpen kísérlet az összetört lelki béke összerakásához, hogy az olvasó lelkében is megszólaljon az összhang. Ez összhang akkor fénylik világító szövétnekké bennünk, ha mindezekbebn ott van a szeretet, akár olvasunk, akár írunk.  Akár az íráshoz, akár az olvasáshoz alázat szükséges, lehajlás, odahajolás a betük, de helyesebben az író vagy az olvasó fele. Az az odahajolás , az a lehajlás amiről Jézus életében  szép példát mutatott. Jézus nagysáőga nemcsak abban van, hogy lehajol, odahajol ahol szükség van rá, de találkozva a széthulló lelki csenddel, nem riadt vissza, hanem közelebb ment és gyógyított és ebben kitartó maradt. Nem állt meg feleúton, nem hagyta abba azt amit elkezdett. Lehajolt és tovább írt… Az, hogy mit írtak Jézusról, és miképpen igyekeztek összeállítani azt a jézusi képet aki időről időre szüksége van az embernek a darabokra tort lelki békéjének gyógyításához az egy igen izgalmas kérdést vet fel. Ezt a kérdésthozta közelebb hozzánk Dr. Czire Szabolcs “ A történeti Jézus” című könyvében, melynek alcímet is adott “A kutatás múltja és jelene” A könyv a Jézus-kutatás múltját tárja fel az ókortól a napjaink Jézus-szeminárium tevékenységének a bemutatásáig, majd izgalmas kitekintőt nyújt a Jézus-portré megalkotásához a nem-keresztény és keresztény  források bemutatásával. A Jézus-kutás módszereinek ismertetése után a mediterrán világ és a társadalomtudományok szemszögéből vizsgálja a Jézus-kutatást, kiszéllesítve a judaizmus-kutatás összeföggéseivel. A könyv második részében Jézus-portrékat ismerhetünk meg, amelyeket a szerző teológus gondolkodók tanulmányai alapján ismertet. Az fenti evangéliumi történet szerint, Jézus szavait a földre írta. A föld – az élet otthona. A föld maga az élet, maga az otthon. Jézus szavait nem úgy írta, mint más halandó ember. Az ő betüi és szavai az a drága örökség aminek köszönhetően ma is keresztényi lelkülettel keressük lelkünkben  az összetört csend tükörképét. A kép összeáll és lelkünkbe szétárad a hit nyugalma és békéje. Szavak a lelki békéért, szavak a csend tükörképéért. Szavak a földön. Szavak a mennyben . Szavak a föld és a menny között. “ Szavak a  hídon”. Ha a léleknek és a hallásnak van visszhangja, akkor a látásnak van újra újra megjelenő képe. Lelki szemeink előtt megjelenő kép – amit sokszor épp úgy nem értünk, mint a szavakat, vagy a teljességet kereső hiányt. “ Szavak a hídon” – Tódor Csaba  homoródszentpáli unitárius lelkész idén megjelent könyve borítóján Van Gogh kép. Csillagos éjben, egy falu. A házakban lámpafény. A falu közepén tornyosodó templom ablaka sötét. A könyvben egyéni emlemzést olvasunk a képről,  teológiai gondolkodás foglamait megvilágítva. Kérdés, a nagy művész ahogy elszakadt az egyháztól, vajon elszakadt volna a hittől is ?  A könyv alcíme “ tanulmányok a kontextuáluis teológia köréből”. Az említett festészetet, teológiát és filozófiát ötvöző tanulmány után  Stephen M Keyworth “ Gyász a Márk evangéliumában” tanulámány immár szavakkal rajzolja meg a szenvedő Jézust, mellette a tanítványokat, különösen Pétert. Az  evangéliumi történetek között megtörtént események hozzák közelebb a gyász lelki folyamatát, az  összetört csendben a hit-kereső lélek megnyilvánulásait. A következő tanulmány “ Az unitárius lelkész szerepe és helye a temetésen”. A szerző egy mondatában eképpen összegez :

“ A lelkész a temetéseken a biztonságot  jelenti, az a személy akinek van tapasztalata a szertartás elvégzésében.” A “Névtelen kereszténység “ időszerűségei és kihívásai tanulmány az egyház krízisét tárja fel, majd a következő tanulány a posztmodernitás, globalizáció és önazonosság problémája a liberális teológiában Paul Rassor tanulámánya a szerző fordításában. Hogy igazán megértsük azt hogy mi az egyház és hogyan alakult ki, ehhez történelmet kell tanulmányoznunk. Ezen belül, ha érdekelne bennünket az unitárius egyház és ennek történelmi összefoglalója, akkor Dr. Kovács  Sándor “ Unitárius Egyháztörténet” könyvét kell kézbe vennünk. Az unitárius reformáció előzményetől indulva, az unitárius egyház élete a református fejedelmek alatt, a Habsburg Birodalomban, majd a kiegyezéstől az első és második világháború idejében, és rövid kitekintő az 1989 utáni időről.

 

Lehajolt Jézus és tovább írt a földre. Azok után, hogy egy bűnös embert vittek eléje, majd azt mondta, hogy az vesse rá az első követ, aki nem vétkezett.Mielőtt megköveznénk a bűnöst előbb tekintsünk saját magunkba, hogy méltóak vagyunk-e az ítéletre. Igen. És, pontosítsuk ki a jézusi gondolatot: tekintsen a bűnös is tekintsen magába, tegye jóvá tévedését és többet ne vétkezzen.  Ki ez a Jézus , mit írtak róla  ? Egy kiemerítő választ találunk erre Dr. Czire Szabolcs könyvében. A jézusi magatartásról, a leírt szavakról , filozófiai-teológiai látásmódunk szélesítéséhez vegyük kezünkbe Tódor Csaba “ Szavak a hídon “ című könyvét. Ha pedig a közelmúlt bűneinek a felleltűározását szeretnénk elvégezni, akkor elengedhetetlen hogy szembesüljünk Dr. Kovács Sándor Unitárius Egyháztörténetével, hogy érezzük át a felelőséget, amit akarva akaratlan vállunkra veszünk, mint súlyos, ólomnehéz keresztetet. Végül: ha bűnösök lennénk , ne várjuk meg hogy Jézushoz vigyenek, mert lehet hogy  nem Jézushoz visznek majad a vádlóink. Jézus pedig kitartó marad az írásban továbbra is: a földre ír, az életnek, a galambárusoknak  és farizeusoknak, a vőámszedőknek és halászoknak a földjére, ahol korbács is csattan, mert fényes csillag támada, hit, reményünk csillaga, és a jászolbőlcső megváltói élete számunkra olyan ígéret ami beteljesedik évről ever. Ezekkel a gondolatokkal kívánok  minden kedves Jóakarat-olvasónak áldott békés karácsonyt és reményteljes új évet.  Vegyük kézbe unitárius kiadványainkat – a csend a lelkünkben szép szavakkal gyógyul.

Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem. A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez." Zsolt 18.5-7

Gyászoló testvéreim! Alig hunytak el a gyertyák a néhai édesapa sírján, ismét kezünkbe kellett vennünk a sírhatnak rögeit, hogy végső nyughelyét készítsünk az immár néhaivá lett édesanyának.  Alig aludtak el az emlékezés gyertyái máris új gyertyákat kell  meggyújtani a sírhanton. Felhangzik a zsoltár " Tebenned bíztunk eleitől fogva...", szaggatnak a harangok , feketébe öltöznek az együtt érző vigasztalók és lélekben búcsúzni kell, a gyermekeknek, az unokáknak, a rokonnak, a szomszédnak, az ismerősnek. Kegyelettel állunk meg a koporsó előtt és emlékezünk , imádkozunk. Keressük a vigaszt.

Egy pár napra, mintha megállana a gyászoló család életében az idő. Semmi sem lesz fontosabb egy pár napig, mint a végső tisztelet. Egy pár napra lesz semmi sem fontosabb, mint a múltra való emlékezés és gyászoló szeretteinkkel  együtt eltöltött idő, az  együtt érző vigasztalás. E pár nap a halál diadalának a napja.A könyörtelen valóság a gyászoló család számára fájdalmas. Fáj a lezárult élet, fáj a már soha el nem érkező közös földi jövő.Örök emberi érzések ezek, ez alól senki sem kivétel, akinek a lelkében valósággá szépül a szeretet. Érzéseinkről nehezen tudunk vallani s ilyenkor van leginkább szükségünk a vigasztaló zsoltárokra, fohászra, mély emberi szóra. Sokszor pedig nem is szavakra van szükségünk, hanem az együtt eltöltött csendes időre. Arra, hogy valaki megérintse a lelkünket, és reménységet csepegtessen elszomorodó elsötétülő világunkba.

Amikor körülvesz minket az elmúlás sötétsége, és megérint a pusztulás szele, akkor van leginkább szükségünk a vigasztaló szóra.A koporsó, a fekete zászló a szédületesen mély sírgödör, a lezárult élet utolsó földi maradványának látványa úgy ivódik belénk, amit egy életre elviszünk magunkkal. Úgy őrizzük majd emlékeinkben az elmúlást, mint életünknek gyötrelmes idejét. Ez az életidőt tárja elénk a zsoltáros felolvasott szentírási verse. A "halál kötelei " vettek körül, " pusztító áradat rettent" bennünket, a" halál csapdái" , a "sír kötelei" merednek és fonódnak ránk.

E nyomorúságot nem lehet sokáig elviselni. E lelki gyötrelemben nem lehet sokáig maradni. Megszakad a lélek és arcunkból könny ered alá. Tisztítják e könnyek lelkünket, és megkönnyebbülve , könnyebb lesz a lelkünk. Segítségre van szükségünk. Kihez fordulnánk e nagy nyomorúságunkban, mint Istenhez ?

Isten fele fordulásunkban elsötétülő lelkünkre  hitnek a fénye szórja sugarát. E fényben dereng fel az elmúlt életért érző hálaadás Istennek, akinek köszönhetünk minden drága emberi életet és hitünk szerint a halál utáni örökkévaló gondoskodó szeretetet is. E hitnek világosságában  tárul fel  az elmúlt emberi élet minden szépségével és nyomorúságával együtt. Ez emberi életnek csak azt az oldalát ismerjük amiben részünk volt.  Ismerjük édesanyaként,  később nagyanyaként, ismerjük rokonként és szomszédként . Látjuk élete delében szorgalmasan dolgozni, és látjuk megkérdőjelezhetetlen bizalmát az emberekkel szemben. Emlékeinkben felsejlik annak az asszonynak a képe aki néhai férje mellett élte életét, gondozva gyermekeit és ott lenni mindenhol ahol a szükség megkívánja. Az emberi jóságban és lelkiismeretben mindig bízó asszonyt kísérjük utolsó útjára , aki élete vége fele sokat csalódott abban amiben korábban soha nem kérdőjelezett volna meg, a becsületességet. Mindezen csalódás mellett azonban volt alkalma is megtapasztalni a segítséget azok részéről, akik felől talán nem is gondolta.

Nyomorúságunkban az Istenhez fordulunk amikor körül vesznek a halál kötelei, amikor  a halál csapdái merednek ránk. Végtisztességet adunk a távozó néhai embertársnak s úgy búcsúzunk tőle, hogy vigaszt adjon a gyászoló családnak ez emlékezés. Minden nehézség, megaláztatás, csalódás, betegség ellenére hosszú élettel áldotta meg Isten s hitünk szerint befogadja az örökkévalóságba.

Álljon hát emléke előttünk a mindig bizakodó, mindig jóindulatot feltételező emberi magatartásként és emlékét őrizve sokasodjon bennünk a hit, hogy az Isten fele forduló lélek reménységében vigaszt nyerjen e szeretetre szomjas világ amelyben élünk. Legyen számára könnyű a föld, lelkének az isteni akarat adjon örök üdvösséget. Ámen.

" Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő!" Mk.13,33

Mit jelent várni valakit, vagy várakozni valamire  ? Adventi lelkület csupán ? Még nem vagyunk adventi időszakban, mégis a gyakran veszem észre évről évre, hogy várok egy novemberi vasárnapot, amikor Dávid Ferencre emlékezünk.Talán a vallásórára járó gyerekek előadására való készülésért? Talán a Dévai zarándoklatért ?   Talán azért ,hogy megerősödjek unitárius hitemben ?  Sok kérdést tehetek fel magamnak azért, hogy miért is várom évről évre november 15.-ét  ?

Szembe  nézek önmagammal: miképpen viszem tovább a dávidferenci örökséget ? Méltó vagyok-e az erdélyi unitárius hit zászlójának a hordozója lenni ?  Milyen szószólója vagyok a hit és lelkiismereti szabadság örökségének ? Hogyan tudom közérthetővé tenni e drága örökséget ? Kérdések önmagamhoz - novemberi vasárnapokon , de számodra is vannak kérdéseim testvérem . Kész vagy-e elgondolkozni a kérdéseimen? Ígérem nem lesznek könnyű kérdések, de ígérem azt is,hogy érdemes elgondolkozni rajtuk. Érdemes elgondolkozni azokon a kérdéseken, amelyek az életről szólalnak, nemde ?

Életünkről gondolkozni lelkiismeretünket figyelmen kívül hagyva - önámítás. Életünket lelkiismeretünk tükrében tudjuk igazán megvizsgálni. Lelkiismeretünk - életünk szivárványa, vagy sötét viharos fellege. Lelkiismeretünk - legszebb álmunk, vagy félelemben átvirrasztott éjszakánk. Lelkiismeretünk -  önámításunk ? Alvó lelkiismeretünk után  ébredésünk rettegéssel teljes - és mindennapjaink állandó menekülés az ismeretlen elől. E meneküléstől csak egyféleképpen lehet megszabadulni: ha lelkiismeretünk nem altatjuk el. Ha lelkiismeretünk  elaszik, akkor lemondunk a boldogságról. A lelkiismeret - állandó készülődés, állandó készenlét. Tehát nemcsak novemberben kellene Dávid Ferencre gondolnunk !

Ébren lenni : felkészülés a jelen kihívásaira, és felkészülés a jövőre.

Vigyázzatok! - félhívás . Oda tudunk-e figyelni e sok felhívás mellett még egy felhívásra?  Vigyázz ! - útkereszteződés. Vigyázz, zsákutca,vigyázz, szakadék, vigyázz: lelkiismeret börtöne. Vigyázz - légy felkészülve , ne érkezzen váratlanul a hajnal az éjszakai alvás után. Vigyázz : ne aludd el a napot, vigyázz, ne altasd el a hited, a lelkiismereted.

Nem tudjátok : mi az amit tudunk ? Vigyázz - keveset tudsz! Vigyázz: tudásod hiányos. Vizsgáld meg tudásod. Mi az amit tudsz a hit és lelkiismereti szabadságról, mi az amit tudsz az unitárius hitről és vallásról? Mi az amit tudsz saját lelkiismeretedről ? Mit jelent számodra a lelkiismereti szabadság öröksége ? Nem tudjátok  - hívja fel a figyelmet az evangélium.  Itt arról a messianisztikus várakozásról van szó - ami a megváltásra való felkészülésre hívja fel a figyelmet. Sokat tudhatsz, de egy dologra nem valószínű hogy kellőképpen odafigyeltél. Valószínű hogy szeretnéd, hogy ne hiába teljenek el a napok életedben és ne a rettegésben teljen el,azért hogy soha nem vagy felkészülve az idő teljességére.

Dávid Ferenc üzente egyszerű és közérthető - Isten bízik benned, mert lelkének leheletét adta számodra. E lelket adta számodra hogy sáfárkodj vele, és ne altasd el, hogy hitre ébredj. Légy hát éber, és vizsgáld meg tudásod, vizsgáld meg lelkiismereted és add át magad annak a bizalomnak, amivel Isten rád bízta a benned levő jóság erejét.

Mert eljön az idő - mindenki életében , amikor talán már késő lesz az ébredésre, mert a délután közelebb lesz az éjszakához, mint a reggelhez. Szükség tehát,hogy addig amíg idő van jót cselekedni. Szükség tehát,  addig amíg értelmünk fénye bevilágítja a nappalokat hogy ne altassuk el gondolatainkat mások kétes  tekintélye előtt, vagy a félelem sötétsége elől ne meneküljünk az örök éjszakába.

Az idő eljön - egy hét múlva Dávid Ferenc ünnepélyt tartunk az egyházközségben . Gyerekek énekelnek és szavalnak, játszanak .

Maradjunk éberek. Maradjunk felkészülve ,mert az idő közel.

Ámen

 

Vers hallgatása után

Ideje van a könnyek letörlésének, ideje van a hit vígaszának.
Ideje van a visszatérésnek .Ideje van a szép szónak.Idejük csak a  hallottaknak és a halottaknak lenne ?
Szép vers!

itt.